Vannak emberek, akik nem csupán végigélik, hanem formálják is korukat. Ilyen volt Szentpáli István, akinek élete és munkássága elválaszthatatlanul összeforrt Miskolc modern várossá válásának történetével.
Szentpáli István alakja ma méltatlanul halványodik a kollektív emlékezetben, pedig nélküle Miskolc talán sosem lett volna több egy megyei kisváros árnyékánál.
Egy karriertörténet kezdete: minisztériumtól a miskolci városházáig
Homoródszentpáli Szentpáli István 1861. november 28-án született a ma Romániához tartozó Halmi községben, Ugocsa vármegyében. Családja ősi erdélyi nemesi famíliából származott – apja, Szentpály István Ugocsa vármegye alispánja, királyi tanácsos volt. A jó módú, művelt családi háttér kiváló alapot adott pályafutásához.
Tanulmányait Halmiban kezdte, majd Szatmárban és Iglón folytatta. Jogi diplomáját Bécsben és Budapesten szerezte meg, 1887-ben államtudományi doktorrá avatták a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen. Érdekes apróság, hogy diplomáján már nem használta a nemesi előtagot, és nevét az arisztokratikus “y” helyett egyszerű “i”-vel írta – ez a választás jellemző volt később is társadalmi érzékenységére és puritán gondolkodásmódjára.
A friss diplomás jogász a Közmunka és Közlekedési Minisztériumban kezdett dolgozni, ahol gyorsan felhívta magára a figyelmet. Szakértelmét és tehetségét Baross Gábor, a legendás “vasminiszter” is felismerte. Szentpáli azonban 1890-ben váratlan döntést hozott: felmentését kérte és Miskolcra költözött, ahol a Kereskedelmi és Iparkamara titkára lett.
Döntése nem csupán földrajzi, hanem szemléletbeli váltást is jelentett: az íróasztal mögül kilépve a gyakorlati problémákkal szembesülő vidéki Magyarország valósága felé fordult. Miskolcon a kamarai munka mellett a középkereskedelmi iskolában is tanított. Ez a kettős szerep lehetővé tette számára, hogy egyszerre ismerje meg a város gazdasági problémáit és a jövő nemzedék gondolkodásmódját.
Családi tragédia és közéleti felemelkedés
A szakmai sikerek mellett magánélete nem volt felhőtlen. 1892-ben feleségül vette Bárczai Bárczy Blankát, akitől három gyermeke született, ám felesége a harmadik gyermek születése után néhány nappal, 1897-ben meghalt. Gyermekei nevelését rokonok vették át, ő pedig teljes energiáját a közéleti munkának szentelte. Több mint tíz évvel később, még polgármestersége idején újra házasodott, második felesége Biasini Paula lett.
A kamarai és közéleti tevékenysége révén egyre nagyobb elismertségre tett szert. Bekapcsolódott a Borsod-Miskolci Közművelődési és Múzeum Egyesület munkájába, melynek századfordulón főtitkárává is megválasztották. Ez az egyesület a helyi kulturális élet egyik legfontosabb szervezete volt, az itt végzett munka pedig hozzájárult ahhoz, hogy Szentpáli neve egyre ismertebbé váljon a városban.
Az első polgármesteri ciklus: Miskolc törvényhatósági jogú várossá válása
1902. december 12-én a város polgármesterévé választották, két másik jelölt, Kun József főjegyző és Petró József ügyvéd ellenében, miután Kovács Lajos lemondott, aki úgy volt Miskolc polgármestere, hogy ténylegesen egy napot sem töltött hivatalban. Miskolc ekkor rendezett tanácsú városként számos infrastrukturális, közbiztonsági és egyéb problémával küzdött, de az igazi kihívást az évtizedek óta húzódó városi státusz kérdése jelentette.
Miskolc többször próbálkozott a szabad királyi városi, majd később a törvényhatósági jogú városi cím megszerzésével. Az első kísérlet az 1848-as forradalom előtt történt, amikor a helytartótanács szerint a város már megfelelt a követelményeknek, de a történelmi események miatt nem történhetett előrelépés. A második próbálkozás 1873-ban, Losonczi Farkas Károly polgármestersége idején következett, de a vármegye ellenállása miatt a kérvény el sem jutott a belügyminisztériumhoz. A harmadik kérelem 1890-ben, Soltész Nagy Kálmán polgármestersége alatt született, de ismét sikertelenül.
Szentpáli István megválasztása után negyedszerre kísérelte meg a város a törvényhatósági jog megszerzését, és ezúttal sikerrel járt. Az 1906-os kormányváltás kedvező alkalmat kínált, és a polgármester ügyesen kihasználta a lehetőséget. Wekerle Sándor kormányát üdvözölve újra benyújtotta a kérelmet, amely ezúttal kedvező fogadtatásra talált. Andrássy Gyula belügyminiszter előterjesztését Ferenc József 1907. december 14-én írta alá. A városi státusz törvényhatósági jogúra változása 1909. január 1-jén lépett életbe.
Ez a státuszváltás kiemelkedő jelentőségű volt, hiszen a trianoni Magyarország egyetlen olyan települése lett Miskolc, amely rendezett tanácsú városból törvényhatósági jogú várossá tudott előlépni. Ez a változás nagyobb önállóságot, saját törvénykezési jogot és közigazgatási függetlenséget biztosított a városnak.
Építkezések, fejlesztések, városmodernizáció
Az első polgármesteri ciklus alatt a város rendkívüli fejlődésen ment keresztül. Csatornáztak, vízvezetéket építettek, gyarapodott a városi vagyon, nőtt a területe. Létrejött a Szanatórium és Vízgyógyintézet (későbbi nevén a Miskolci Művésztelep), felépült a Református Felsőbb Leányiskola és a II. sz. Állami Polgári Fiúiskola, elkészült a Vágóhíd, a Jéggyár és a Szemétégető. A város átvette a színházat, és felmerült a kultúrpalota és piaccsarnok terve is.
A korszak egyik legfontosabb döntése volt, hogy 1908-ban a város megvásárolta a görömbölyi Tapolcát a munkácsi görög katolikus püspökségtől, ami később Miskolc egyik legértékesebb természeti kincsévé vált.
1908. december 15-én, a sikeres első ciklus után Szentpálit ellenjelölt nélkül választották újra Miskolc polgármesterének. Második ciklusában tovább folytatódott a város fejlesztése: felépült a Szent István úti Elemi Iskola (ma Zrínyi Ilona Gimnázium), a M. Kir. Állami Fiú Felsőkereskedelmi Iskola (ma Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola), a Pénzügyhatóság épülete (ma bíróság), és elindult a villamosközlekedés Miskolc és Diósgyőr, valamint Miskolc és Hejőcsaba között.
Joggal írhatta róla a korabeli sajtó: “nyugat-európai ízlést, széles látókörű tudást, modern városvezetési programot hozott magával, és szerencsés kezekkel folytatta Soltész Nagy Kálmán városépítő munkáját”.
Az országos politika színpadán
A második polgármesteri ciklus után, 1912-től 1916-ig Szentpáli István országgyűlési képviselőként folytatta pályafutását. Bár a fővárosi politika új kihívásokat jelentett számára, soha nem szakadt el szeretett városától. Parlamenti munkájában is Miskolc érdekeit képviselte, és gyakran hazalátogatott, hogy figyelemmel kísérje a helyi fejleményeket.
Visszatérés a városvezetésbe: háború, forradalmak, újjáépítés
1917. október 23-án harmadszorra is polgármesterré választották. Ezúttal talán a legnehezebb időszakban kellett a város élén állnia: az első világháború végén, a forradalmak és a trianoni békediktátum idején.
Ebben az időszakban folytatta az iskolahálózat bővítését. A trianoni békeszerződés következtében a Magyarországtól elcsatolt területek intézményeit el kellett helyezni a megmaradt területen. Bár a selmeci Bányászati és Erdészeti Főiskola végül Sopronba került, sikerült az Eperjesi Jogakadémiát Miskolcra költöztetni, megalapozva ezzel a város felsőoktatási szerepét.
Különösen figyelemreméltó, hogy a Tanácsköztársaság idején is a város vezetője maradt. Ezekben a zavaros időkben tapintatos és bölcs vezetésével sikerült a rendet fenntartani Miskolcon. 1919 májusában nehéz feladat hárult rá: át kellett adnia a várost a megszálló cseheknek. A második miskolci kommün idején Bécsbe távozott, de a restauráció után visszatért a polgármesteri székbe.
A háború utáni időszakban az elcsatolt területekről sok menekült érkezett Miskolcra, részben az ő elhelyezésükre épült fel a Halicka-kolónia. A nehéz gazdasági helyzetben és a politikai feszültségek közepette is a város fejlesztésén dolgozott, és sikerült megőriznie Miskolc nyugalmát és rendjét.
A puritán városvezető és különleges személyisége
Szentpáli István különleges jellemét talán legjobban a róla szóló visszaemlékezések világítják meg. A “galamb lelkű ember” – ahogy kortársai nevezték – legendásan puritán életmódot folytatott. A Szemere utcai kis bérelt lakásban élt, és gyakran előfordult, hogy este csak néhány szelet párizsit vitt haza vacsorára. Napjai nagy részét munkával töltötte, gyakran késő éjszakáig az aktákat tanulmányozta.
Köztudott volt, hogy hivatali előszobáját szegény emberek tömege töltötte meg. “Segíteni kell minden elesetten, segíteni kell mindenkin, aki rászorul” – hangoztatta gyakran a tanácsüléseken. Hány ezer ember könnyét törölte le jóságos lelke, írták róla nekrológjában. Halála után a miskolci koldusok is koszorút helyeztek sírjára, ami beszédes bizonyítéka annak, hogy a társadalom legelesettebbjeivel is törődött.
Politikai ellenfelei sem tudtak róla rosszat mondani. Ahogy polgármesteri búcsúztatóján elhangzott: “Nem volt ellensége sem pártokban, sem a közönségben, sem a társaságban. Nem mintha nem kovácsolt volna programul maga elé kemény elveket, nem mintha lelkesedésének és alkotó kedvének tüze nem perzselt volna el táborából gáncsvetőket. De szándékai, szempontjai és céljai annyira tiszteletreméltóak voltak, hogy mindenki, kivétel nélkül, meghajolt előttük.”
A végső évek és a méltatlan bánásmód
Szentpáli István egészségi állapota az 1920-as évek elején kezdett romlani. 1922. március 27-én kérte nyugdíjazását, de még ugyanebben az évben ismét országgyűlési képviselőnek választották. A parlamentben is aktív maradt, különösen a közgazdasági és várospolitikai kérdésekre koncentrált.
1924 augusztusában régi májbetegsége kiújult és elhatalmasodott. Bár Budapesten keresett gyógyulást, később visszatért Miskolcra, és az Erzsébet-kórházban helyezték el. Állapota október 20-án válságosra fordult, és október 30-án, 62 éves korában elhunyt.
Halála mély gyászt váltott ki a városban. Az avasi öregtemplom harangja belesírt “a város lüktető életébe”, a középületekre fekete lobogót vontak fel. A város a saját halottjának tekintette, és költségén temettette el a Deszka-temetőben. A temetési menet a Városház térről indult, és ezrek kísérték utolsó útjára.
Különösen fájdalmas volt azonban a tragédia után történt eseménysor. Alig pár nappal a temetés után a rendőrség lakásügyi hatósága karhatalommal jelent meg Szentpáli szerény, Szemere utcai lakásán, és kirakatta bútorait az utcára. Ez az érzéketlen eljárás városszerte felháborodást keltett, és a polgármester is szóvá tette a közigazgatási bizottság ülésén. Ahogy a korabeli újság írta: “Szentpáli Istvánnak — bizonyára így gondolta a lakáshivatal — már van nyugodt, csendes lakása lenn a föld mélyében, minek volna neki még egy otthona…”
Az örökség
Szentpáli István halála után Miskolc városa számos módon tisztelgett emléke előtt. Utcát neveztek el róla, és ma a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola is nevét viseli. Síremlékét 1999-ben avatták a Deszkatemetőben. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara emléktáblával tiszteleg egykori titkáruk emléke előtt, és tanácsterme is Szentpáli István nevét viseli.
De a valódi örökség maga Miskolc városa, amelynek modern arculatát, intézményrendszerét, közlekedési hálózatát és kulturális életét döntően meghatározta Szentpáli István három évtizedes munkássága. A polgármesterségéről lemondó Szentpáli Istvánt a város egyik jeles polgára, Lichtenstein József úgy jellemezte: “Miskolc történetében polgármestersége új korszakot jelentett, mely a várost naggyá tette. Új irányelveket állított fel, úgy, hogy az utódoknak évek hosszú során csak azokon a nyomdokokon kell haladniuk s Szentpáli István szellemében vállvetett munkával dolgozniuk s a város nagy és boldog lesz.”
Szentpáli István nem csupán egy sikeres polgármester vagy politikus volt, hanem egy korszakalkotó városvezető, akinek víziója és munkássága nélkül Miskolc ma egészen más arcát mutatná. Méltán tarthatjuk őt a 20. századi Miskolc atyjának, aki a vidéki kisvárosból modern regionális központot formált. Példája ma is megszívlelendő lenne: hogyan lehet pártpolitika helyett a város érdekét szem előtt tartani, hogyan lehet puritán és tisztességes közéleti szereplőként maradandót alkotni, és hogyan lehet az emberek valódi gondjait és problémáit a hivatali munka középpontjába állítani.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
