Közel telt ház lehet szombaton a DVTK-Nyíregyháza bajnokin

Megosztás

Ismét remekül fogynak a jegyek a Diósgyőri VTK soron következő hazai mérkőzésére, ami nem meglepő, hiszen az ellenfél a rivális Nyíregyháza Spartacus lesz.

A klub közleménye szerint csütörtökig már több mint 6000 hely került gazdára, ebben benne vannak a bérletesek is. Az érdeklődés azonban folyamatos, így nem elképzelhetetlen, hogy a szezon eddigi legnagyobb nézőszámát sikerül majd összehozni.

“Kérjük szurkolóinkat, a nagy érdeklődés miatt a megszokottnál is hamarabb induljanak el, lehetőség szerint hagyják otthont a gépjárműveiket, hiszen meccsnapi jeggyel és bérlettel ismét ingyenes a közösségi közlekedés Miskolcon, de fontos információ lehet, hogy a Kocsonyafesztivál ideje alatt a belvárosban kizárólag villamospótló autóbuszok közlekednek. A DVTK Stadion kapui 15 óra 30 perckor nyílnak” – olvasható a dvtk.eu-n.

19 fordulót követőn a DVTK a negyedik helyen áll a tabellán 31 ponttal, míg keleti riválisa a tizenegyedik 19 ponttal. A felek tabellán elfoglalt helyezése alapján azonban senki ne higgye, hogy a DVTK az abszolút esélyes, habár a ZTE elleni meccset leszámítva nincs rossz formában.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek