Terjedelmes interjút adott az M4 Sportnak Horváth Csenger, a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK 2024 novemberében kinevezett sportigazgatója. A pályafutása elejéről, a DVTK-nál történő szerepvállalásáról, valamint a jövőbeni célokról is szó esett, de ismét előtérbe került a korábbi balhéja is.
Utóbbi esetről a Borsod24-en is írtunk, hiszen mint kiderült, a sportigazgató egy miskolci szórakozóhelyen került összetűzésbe szurkolókkal, biztonsági őrökkel és rendőrökkel. Szerinte hibázott, mert nem a szurkolókkal kellett volna ünnepelnie, tettéért pedig vállalta a következményeket.
Horváth Csenger kinevezését követően formabontó sajtótájékoztatót tartott, hiszen egy ppt-prezentációban mutatta be, mire számíthatnak vele kapcsolatban: nemcsak a vezetők, hanem a szurkolók is. Azt ígérte, hogy a játékoskeretet alaposan átalakítják a télen, és ez meg is történt, hiszen gyakorlatilag egy fél csapatra való külföldi labdarúgó távozott, helyükre pedig fiatal magyarok érkeztek, valamint egy minőségi légiós.
A DVTK-nál a jövőben nagy szerepet kap majd a fiatalok nevelése, a játékosok motiválása, és szerinte olyan kerettagra nem lesz szükségük, aki nem tesz meg mindent a sikerért.
A klub érdeke az, hogy olyan labdarúgó legyen ott, aki tud kapcsolódni ehhez a projekthez, aki ennek nem tudott megfelelni, szerződést bontottunk vele” – emlékezett vissza az M4 Sportnak adott interjújában a szakember. “Minden egyes pozícióban meghatároztunk fizikai mérőszámokat, amiknek meg kellett felelni, illetve felállítottunk egy mentális csoportot, amely jelezte kik azok, akik valóban éhesek a sikerre és kik azok, akik jól elvannak. Mivel itt a szurkolók sokat dolgoznak, hogy hétvégén kijöhessenek a meccsre, olyan játékos, aki nem hal meg a pályán, nem lesz Diósgyőrben, amíg én itt vagyok.”
A teljes interjú írott formában elérhető az m4sport.hu oldalán, amelyben kifejtette véleményét a jelenlegi NB I-ről is, illetve ismét elismerte, hogy a DVTK a mezőny egyik legtehetősebb együttese, már ami az anyagiakat illeti.
(kiemelt kép: dvtk.eu)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!