Áramütés végzett BAZ megye valószínűleg leghíresebb gólyájával

Megosztás

Bár a helyieket rendkívül megrázta a már szinte Bodrogkeresztúr hivatalos lakosának számító Fülöp balesete, éppen halála hívta fel a figyelmet egy rendkívül fontos problémára. Ennek már lassan hét éve.

Bodrogkeresztúron sosem felejtik el Fülöpöt, aki tizenkét évig volt része a település mindennapjainak.

A falunak egy “saját” gólyája volt, Fülöp, aki Spanyolországban, az Ebro folyó völgyében látta meg a napvilágot, s véletlenül keveredhetett erre, ugyanis neki, mint minden „rendes” nyugat-európai gólyának, a Gibraltári-szoros felé kellett volna Afrikát elérnie. Fülöpnek aztán annyira megtetszett a Bodrog környéke, hogy ha már idevetődött, itt is maradt, és 12 éven át nemcsak a költési időszakot, de az egész évet itt töltötte.

Az eltelt 12 évben a madár 37 fiókát nevelt, és nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a falu életének részévé vált, még egy futóversenyt is elneveztek róla. Fülöp még sok-sok évig élhetett volna Bodrogkeresztúron, de 2018. június 21-én egy középfeszültségű vezetéknek ütközve halálos áramütést szenvedett.

Néhány éve a település főutcáját még légkábelek csúfították el, amelyek a térség madaraira folyamatos veszélyt jelentettek. A Bodrog közelsége miatt Bodrogkeresztúr népszerű a gólyák körében, a 12 évig a településen élő Fülöp 2018-ban történt elpusztulása azonban kiemelten is felhívta a figyelmet a légkábelek problémájára.

A helyiek szerint Fülöp, amint tavasszal megérezte a gólyák érkezését, kiválasztotta a legszebb fészket, s erőteljes hímként várta, hogy egy tojó mellette landoljon. Válogathatott az üres fészkek között, így két évig a komp közelében lakott, hat évig a helyi iskola kéményén fészkelt, aztán a polgármesteri hivatallal szembeni villanyoszlopra költözött, majd egy magánház előtt talált új otthonra. Tizenkét nyár alatt összesen 34 fiókát repített világgá, de az elköteleződést nem szerette – következetesen mindig gyűrű nélküli gólyahölgyeket választott.

A településen annyira megkedvelték a hűséges gólyát, hogy még futóversenyt is indítottak a tiszteletére. 2018-as balesete éppen ezért a teljes helyi közösséget mélyen érintette. (via Bodrogkeresztur.eu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek