Részegen, kalapáccsal rontott a rendőrökre a miskolci férfi

kalapács

Megosztás

Letartóztatásba helyezték azt a többszörösen büntetett férfit, aki január 15-én hajnalban kalapáccsal támadt két intézkedő rendőrre Miskolcon.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a járőrök lakossági bejelentés nyomán érkeztek egy miskolci lakótelepre, ahol később az ittas gyanúsított is megjelent.

A középkorú férfi a rendőrök felszólítása ellenére kalapáccsal a kezében indult feléjük, és az egyik járőr feje felé ütött. A támadást a rendőr botjával hárította el, míg társa könnygázspray-t vetett be. Az elkövető ezt követően is agresszíven viselkedett, próbálta megütni és megrúgni az intézkedő rendőröket, miközben azzal fenyegetőzött, hogy kicsinálja őket. A férfit csak közös erővel tudták földre vinni és megbilincselni. A ruházatátvizsgálás során egy pillangókést és gázspray-t is találtak nála.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként a férfit. A Debreceni Járásbíróság elrendelte letartóztatását, figyelembe véve, hogy az elkövető többszörösen büntetett előéletű, jelenleg is felfüggesztett szabadságvesztés alatt áll, és másik büntetőeljárás is folyik ellene. A bírósági végzés végleges.

Az ominózus kalapács

Címlapi képünk illusztráció, forrása: Pexels

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!.

Kapcsolódó cikkek