December 16-a óta régi-új vezetője van a Miskolci Önkormányzati Rendészetnek Kovács László Csaba személyében, aki korábbi csapatával együtt tért vissza a céghez.
A miskolci közgyűlés bő egy hónapja szavazott ismét bizalmat a rutinos szakembernek, aki a minap.hu-nak adott interjújában elmondta, a seriffrendszer újbóli bevezetése mellett ugyanilyen fontosnak gondolja a lovas mezőőrség és a kutyás szolgálat visszaállítását – a lovas mezőőröket Pakusza Zoltán önkormányzati képviselő is hiányolta.
Kovács László Csaba hozzátette, a rendészek folyamatos képzése is elengedhetetlen, és az elmúlt hetekben ő és a vele a MIÖR-höz visszatérő csapatnak is az volt a legfontosabb, hogy felvegyék ismételten a fordulatszámot.
Elárulta, volt egy karácsonyi ünnepségük az alkalmazottak számára, de a január már aktív munkával telik. “Szükségszerű változást” is eszközöltek: annak érdekében, hogy a képviselői és a lakossági bejelentésekre hamarabb tudjanak reagálni, átszervezték a szolgálati vezénylést.
Kiderült, hogy az Újgyőri főtérre és annak közvetlen térségére sokkal nagyobb hangsúlyt fognak fektetni, de a belvárosban is nagyobb létszámban, aktívabban vannak jelen.
Kovács László Csaba 2020 őszén távozott az önkormányzati cég éléről. A Minap megjegyzi, első igazgatóságának idején számos újdonságot vezettek be és fejlesztés vittek véghez a MIÖR-nél. Ilyen volt például lovas, majd a szolgálati kutyás mezőőri szolgálat bevezetése, a körzeti rendész szolgálat, másnéven a seriffrendszer elindítása, gépkocsik, robogók és kerékpárok vásárlása, a térfigyeleti kamerarendszer fejlesztése és az Operatív Műveleti Központ átadása.
(kiemelt képünk illusztráció)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!