Közös italozásnak indult, végül dulakodás és gyilkosság lett a vége annak az esetnek, amely még 2023 nyarán történt Ózdon. Az ügyben a megyei főügyészség minősített emberölés bűntette miatt emelt vádat.
A vádirat szerint az italozó életmódot folytató vádlott 2023. augusztusában, délelőtt, Ózdon, az utcán észrevett egy számára ismeretlen hajléktalan férfit. Cigarettát és bort kért tőle, a férfi adott neki, bementek egy épület mögé, együtt italoztak, beszélgettek.
Az elkövető elment, majd visszatért, hogy újból cigarettát és bort kérjen. A férfi látta, hogy a sértett egy lépcső tetején alszik. A vádlott a sértett zsebéből kivette a mobiltelefonját, elvette a táskájában lévő bort, levette a tornacipőit és a karóráját. A sértett felébredt, és kiabálva követelte vissza a holmijait, ezért a férfi el akart szaladni, de a sértett belekapaszkodott a ruhájába. A vádlott ekkor a vállánál meglökte, amitől a sértett mintegy tíz lépcsőfokon keresztül legurult, és a betonozott utcára zuhant. A vádlott odament a mozdulatlan sértetthez, megtaposta, majd az elvett tárgyakkal távozott.
A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen meghalt, életét az azonnali orvosi segítség sem menthette volna meg.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy a feltételes szabadságra nem bocsátható.
(kiemelt képünk illusztráció)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!