Barcikai bizonyítás: egyenrangú ellenfél volt a szlovák élvonalbeli csapat

Megosztás

Az NB II második helyén telelő Kazincbarcika komoly erőpróbán van túl: szombaton a szlovák élvonal hatodik helyezettjével, az MFK Zemplin Mihalovcével játszott felkészülési mérkőzést, amely 1-1-es döntetlennel zárult.

A találkozót kifejezetten magas iram és kemény küzdelem jellemezte, ami a felkészülési időszak korai szakaszában különösen figyelemreméltó.

A mérkőzés már a 6. percben hazai gólt hozott: Herjeczki Kristóf és Bódi Ádám összjátéka után Herjeczki remek lövéssel talált be a jobb alsó sarokba. A vendégek részéről a korábbi zalaegerszegi játékos, Eduvie Ikoba először Fadgyas Tamás bravúrját hívta elő, majd a 39. percben egy szép fejessel egyenlített. A második félidőben is folytatódott a lendületes játék, bár a vendégek több veszélyes helyzetet alakítottak ki. A szlovák csapat próbálkozásait Fadgyas újabb védései és a szerencse is hárította, így az eredmény már nem változott.

Erős Gábor, a Kolorcity Kazincbarcika SC vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a látottakról, bár elismerte, hogy a csapat még nem volt teljesen friss. “Néhol szikrázott egy kicsit a mérkőzés, kemény összecsapások voltak, de pontosan az ilyen meccseknek van értelme a felkészülés során” – értékelt a szakember.

Közben a csapat keretében változások történtek: két játékos távozik a klubtól. Ádám Ferenc az NB III-as Karcagban folytatja pályafutását, míg a helyi nevelésű Süttő Attila szerződését nem hosszabbították meg. Utóbbi az őszi szezonban mindössze két bajnokin kapott lehetőséget.

A tavaszi szezon komoly kihívásokat tartogat a barcikaiaknak az NB II-ben: először a Csákvár ellen lépnek pályára hazai környezetben, majd a feljutásra pályázó Vasast fogadják. A csapat jelenleg 28 ponttal a tabella második helyét foglalja el, ami az idény egyik legnagyobb meglepetése.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek