Rekonstruálták a hétvégi halálos balesetet Mezőkövesdnél, íme a részletek

baleset rekonstruálás

Megosztás

Tragikus baleset történt szombat éjjel az M3-as autópályán Mezőkövesd és Mezőkeresztes között, ahol egy 18 év körüli lengyel lány életét vesztette, miután egy többszörös ütközés során átrepült a szalagkorláton.

Mi is írtunk vasárnap a balesetről, mely úgy kezdődött, amikor egy Budapest felől érkező BMW és egy lengyel rendszámú Volkswagen oldala összeért az autópálya Nyíregyháza felé vezető szakaszán, a 137-es kilométerszelvénynél. A rendőrség nyomozást indított az eset körülményeinek tisztázására, íme az eddig feltárt részletek:

Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a BMW a belső sávban haladt, amikor tisztázatlan körülmények között nekisodródott a külső sávban haladó lengyel autó bal oldalának. A lengyel Volkswagen először a külső szalagkorlátnak csapódott, majd onnan visszapattanva a belső szalagkorlátnak ütközött, és végül a belső sávban állt meg, menetiránynak háttal.

Az autóban utazó öt lengyel fiatal – mindannyian 18-20 év közöttiek – sértetlenül kiszállt a járműből, azonban nem hagyták el a belső sávot. Ekkor érkezett egy harmadik jármű, egy magyar rendszámú Volkswagen Passat, amely nem vette észre időben a balesetet, és belecsapódott a roncsba. Az ütközés olyan nagy erejű volt, hogy még a motor is kiszakadt az autóból, a roncs pedig elsodorta a fiatalokat. Az egyik lány átrepült a szalagkorláton és a helyszínen életét vesztette, társai közül ketten súlyosan megsérültek. A tragédia helyszínén a fiatalok személyes tárgyai – köztük női táska, csizma és kabát – szétszóródtak az úton.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője beszámolt arról, hogy összesen nyolc mentőegységet riasztottak a helyszínre. A két legsúlyosabb, politraumatizált sérültet a miskolci kórházba szállították, míg további hat személyt – közülük kettőt végtagtörések miatt, négyet pedig zúzódásokkal – az egri kórházba vittek.

A balesetben összesen három jármű volt érintett: a magyar rendszámú BMW, amelyben hárman utaztak, a lengyel fiatalok Volkswagenje, valamint egy másik magyar Volkswagen, amelyben csak a sofőr tartózkodott. Ez utóbbit a tűzoltóknak kellett kimenteniük járművéből, ahogy azt Dojcsák Dávid, a BAZ megyei Katasztrófavédelem szóvivője megerősítette.

Sajnos nem ez volt az első halálos baleset az idén az M3-ason: 2025 első napjaiban szembement a forgalommal egy személyautó, majd egy másik gépkocsival ütközött az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, Hatvan közelében. A sofőr a helyszínen életét vesztette.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek