Ismét egy jeles DVTK sportolótól búcsúzunk

Megosztás

Életének 84. esztendejében elhunyt Tamás Gyula a DVTK válogatott védője, aki 1963 és 1969 között 143 hivatalos mérkőzésen őrizte a vasgyáriak kapuját.

Tamás Gyula 1941-ben született, és 1953-ban került a klubhoz, az úttörőcsapatban játszott. Először a támadósorban kapott helyet, aztán egyszer a kapuba állt, és már nem is jött ki onnan többet – olvasható a dvtk.eu oldalán. Bár a focista miskolci pályafutását követően a Vasashoz igazolt, játéka örök emléket hagyott maga után a városnak, melynek pillanatképeit a Szemelvények a DVTK történetéből című sorozat tárja elénk:

“A diósgyőriek rokonszenves kapuvédője kitűnő képességű, bravúros megoldásokra képes, megbízható játékos. A magas és lapos labdákat egyaránt biztosan hárítja. Pompásan öklöz, kifutásai is megfelelőek. Ruganyossága és reflexei ellen sem emelhető kifogás”.
(Antal Zoltán és Hoffer József – Alberttől-Zsákig)

A DVTK kapusára a csapat az Újpest FC elleni első tavaszi mérkőzés előtt gyászszünettel emlékezik majd.

Nyugodjon békében!

Fotó: Nemzeti Sport

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz.

Kapcsolódó cikkek