Vannak helyek, amelyek többek egyszerű földrajzi pontoknál – lelkük van, történeteket mesélnek, és generációk álmait őrzik. Ilyen volt Miskolcon a legendás Kubik-gödör, és ilyen maga az MVSC is, amely több mint egy évszázada írja a város sporttörténelmének legszívhezszólóbb fejezeteit. Ez nem csupán egy sportklub – ez egy szenvedéllyel, küzdelmekkel és dicsőséggel teli történet, amely örökre belevésődött Miskolc kollektív emlékezetébe.
1911-ben, amikor a miskolci vasutasok megalapították klubjukat, még nem sejthették, hogy döntésükkel milyen örökséget teremtenek. Pedig már akkor is ott izzott bennük az a szent tűz, az a mindent elsöprő szenvedély, amely később az MVSC védjegyévé vált. A kezdet kezdetén nem volt más, csak egy maroknyi vasutas, akik munkájuk után nem hazamentek pihenni, hanem a sportpályára siettek, hogy álmukat valóra váltsák.
A klub történetének emblematikus helyszíne lett a Kubik-gödör. Az egykori agyagbánya, ahonnan a vasúti töltésekhez termelték ki a földet, különleges adottságokkal rendelkezett: természetes lelátóként szolgáltak a gödrök oldalai. Ez a természetes “amfiteátrum” egyedülálló hangulatot teremtett a mérkőzéseken, ahol a becslések szerint akár 10-15 ezer néző is elfért.
A Kubik valódi közösségi térként működött. Itt nőttek fel generációk, itt zajlottak a városi rangadók, és innen indult számos tehetséges játékos karrierje. A pálya környéke a városrész központjává vált, ahol nem csak a mérkőzések, hanem különböző társadalmi események is helyet kaptak. Itt nem csak meccseket játszottak – itt életek formálódtak. A pálya karbantartása pedig igazi közösségi esemény volt: férfiak, nők, gyerekek együtt dolgoztak, hogy a “mi pályánk” mindig kifogástalan állapotban várja a következő nagy csatát.
Voltak itt könnyek és kacagások, felemelő győzelmek és szívszorító vereségek. De leginkább az a megmagyarázhatatlan összetartozás-érzés uralkodott, ami csak a nagy dolgok születésénél van jelen. Itt mindenki egyenlő volt: a mozdonyvezetőtől a pályamunkásig, a környékbeli gyerekektől az öreg szurkolókig – a Kubik demokratikus szentély volt. Az MVSC csillaga akkor is ragyogott, amikor az NB I-ben szerepelt, és akkor is, amikor szerényebb osztályokban küzdött. Mert itt soha nem az számított elsősorban, hogy éppen melyik osztályban játszik a csapat – hanem az, hogy HOGYAN játszik. A vasutasok mindig emelt fővel küzdöttek, és ha kellett, a szívüket-lelküket kitették a pályára.
A klub igazi büszkesége azonban az utánpótlás-nevelés volt, rengeteg fiatal tehetség kezdte itt a pályafutását, álmodozott a Kubik göröngyös talaján arról, hogy egyszer majd a válogatottban játszik! És bizony, voltak, akiknek ez az álom valóra is vált. Az MVSC mindig is tudta: a jövő a fiatalokban rejlik.
Persze, voltak nehéz idők is. Amikor a rendszerváltás után megváltozott minden, amikor a támogatások elapadtak, amikor úgy tűnt, hogy talán vége az álomnak. De az MVSC-s szív nem olyan könnyen adja fel! A klub újra és újra talpra állt, mint egy modern főnixmadár, mert amit ez a közösség képvisel, az erősebb minden nehézségnél.
Ma már a Kubik nincs meg a régi formájában, de ez nem jelenti azt, hogy a legendája halott lenne. Az MVSC ma is él és küzd, talán szerényebb körülmények között, de ugyanazzal a szenvedéllyel, ami mindig is jellemezte. Mert ami igazán fontos, az nem változott: a klub ma is közösséget teremt, értékeket ad át, és őrzi azt a különleges szellemiséget, ami mindig is sajátja volt.
A miskolci futball különlegessége mindig is abban rejlett, hogy két markáns identitású klub osztozott a város szívén. Míg a DVTK a diósgyőri munkások büszkeségét képviselte, addig az MVSC a vasutasok szent ügyét szolgálta. Ez a kettősség azonban sohasem jelentett igazi rivalizálást – inkább egy különleges szimbiózist teremtett a város sportéletében. A két klub közötti kapcsolat mindig is többrétű volt. Voltak időszakok, amikor az egészséges versengés dominált, hiszen mindkét csapat a város legjobbja akart lenni. De ez a rivalizálás soha nem ment át ellenségeskedésbe – inkább inspirálta mindkét klubot a fejlődésre. Az MVSC és a DVTK szurkolói között számos családi és baráti kapcsolat szövődött, hiszen Miskolcon nem volt ritka, hogy egy családon belül volt, aki a “Vasútnak”, és volt, aki a “Diósgyőrnek” szurkolt. Amikor pedig a DVTK Aréna megépült, a korábbi stadion székeit is megkapta a Kubik – bár sokak szerint nem szerencsés a zöld-fehér csapatnak piros üléseket használni.
Különösen értékes volt a két klub együttműködése az utánpótlás-nevelés terén. Számos tehetséges fiatal játékos kezdte pályafutását az MVSC-ben, majd később a DVTK-ban teljesedett ki. Ez nem jelentette a kisebbik klub kihasználását – inkább egy természetes fejlődési utat biztosított a helyi tehetségeknek. Az MVSC mindig is büszke volt azokra a neveltjeire, akik később a város legnagyobb klubjában értek el sikereket.
Az MVSC több mint egy sportklub, a Kubik több volt mint egy pálya – ezek a miskolci lélek szimbólumai, egy olyan korszak emlékei, amikor az emberek még tudták, mit jelent igazán közösséghez tartozni. És amíg élnek olyanok, akik emlékeznek, akik továbbadják ezeket a történeteket, addig a Kubik szelleme és az MVSC öröksége is örökké élni fog. Mert vannak dolgok, amik sosem halnak meg – csak átalakulnak, és tovább élnek a szívekben, a történetekben, az emlékekben. Az MVSC és a Kubik legendája ilyen: örök és elpusztíthatatlan, mint maga a szenvedély, ami életre hívta őket.
Korábbi múltidéző írásaink az alábbi linken érhetők el.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
