Nehezebb lesz jogosítványt szerezni Miskolcon, másfélszeresére nőtt a vizsgaútvonalak száma

Megosztás

A korábbi tízhez képest már tizenöt lehetséges útvonal egyikére eshet a választás. A szakértők már korábban azon a véleményen voltak, ezzel egyértelműen nőni fog a bukások száma.

A járművezetői képzés számos tantervi és vizsgakövetelményeit módosította októbertől a közlekedési hatóság. Ennek részét képezik az új technológiák használatára vonatkozó szabályozások, illetve a vizsgaútvonalak számának növelése több településen, köztük Miskolcon. Az előbbit a korszerű technológiák dinamikus fejlődésével magyarázza honlapján a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont. A részletekről a Minap.hu számolt be.

Az új vizsgaútvonalakat az Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedési Hatóságának honlapján lehet megtekinteni: ITT. A „Miskolc2” oszlopnál található a jelenleg érvényben lévő, B-kategóriás jogosítványra pályázók számára kiírt 15 vizsgaútvonal és a „Miskolc”-nál a korábbi 10. A változtatásra egyébként március közepén már volt egy kísérlet, amiről akkoriban szintén beszámoltunk, de akkor még 25 vizsgaútvonalról volt szó. Később ezt a gyakorlatba mégsem vezették be. A mostani szabályozás azonban október 1., keddtől hatályba lépett. 

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek