Megtudhattuk, kik lesznek Miskolc alpolgármesterei

Nem mindenki koptatja tovább a székét

Megosztás

A polgármester személyére már június 9-én fény derült, az alpolgármesterekkel kapcsolatban azonban csak találgatások láttak azóta napvilágot. Ma hivatalosan is kiderült, ki az a két ember, aki Tóth-Szántai József oldalán fog ülni.

Pénteken összeül az új közgyűlés. Az alakuló ülést már az új polgármester, Tóth-Szántai József vezeti majd. A napirendi pontok elérhető csatolmányaiból pedig egyéb, a jövőre nézve beszédes információ is kiderülnek. Ezek szerint két alpolgármestert neveznek majd ki: Matiscsák Évát és Hollósy Andrást. A részleteket a Minap.hu osztotta meg.

Nyilvánossá tették a tisztség betöltéséért megállapított illetményük mértékét is: október 4-től kezdve a polgármesteri fizetés 90 százaléka, vagyis bruttó egymillió-egyszázhetvenezer forint illeti őket. Havi költségtérítésüket havi bruttó százhetvenötezer forintban határozzák majd meg az adatok szerint.

Ebből kikövetkeztethető, de a csatolmányok között is szerepel, hogy a polgármesteri illetmény – az előírásoknak megfelelően – bruttó egymillió-háromszázezer forint lesz havonta, a költségtérítését pedig százkilencvenötezer forintban fogják vélhetően megállapítani.

A közgyűlés bizottságainak összetétele az alábbiak szerint áll majd fel:

Jogi és Ügyrendi Bizottság:

elnök: Hojnyák Dávid

alelnök: Klinga Dániel

képviselő tagok: Barta Gábor, Bodor Márk, Pakusza Zoltán, Simon Gábor, Szarka Dénes

Pénzügyi Bizottság:

elnök: Szopkó Tibor

alelnök: Bajusz Gábor

képviselő tagok: Bartha György, Bodor Márk, Kavecsánszki Erzsébet, Szécsényi Marianna

nem képviselő tagok: Albert György, Czégé Balázs, Horváth Rita Zsuzsanna, Pocsai Judit, Szombathy Edit

Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottság:

elnök: Bajusz Gábor

alelnök: Molnár Péter

képviselő tagok: Bodor Márk, Fodor Zoltán, Klinga Dániel, Kozma István Jánosné, Szarka Dénes

Nem képviselő tagok: Bazin Levente, Czink Marianna, Gazdusné Pankucsi Katalin, Jelcs Zsófia, Kemény Anikó, Lakatos Ernő

Köznevelési, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság:

elnök: Molnár Péter

alelnök: Berencsy Sándor Máté

képviselő tagok: Alavári Zsuzsa, Deák-Bárdos Mihály, Fekete Zoltán Józsefné, Pakusza Zoltán

nem képviselő tagok: Eperjesi Erika, Kiss Tibor, Magyar Viktória, Mester Erika, Varga Sándorné

Egészségügyi, Szociális és Környezetegészségügyi Bizottság:

elnök: Szécsényi Marianna

alelnök: Kozma István Jánosné

képviselő tagok: Alavári Zsuzsa, Czinkné Sztán Anikó, Fodor Zoltán, Mezei Attila

nem képviselő tagok: Emődi Mária, Ficzere Beatrix, Kovács László, Ragány Tünde, Schneider Vivien

Rendészeti Bizottság:

elnök: Barta Gábor

alelnök: Hojnyák Dávid

képviselő tagok: Deák-Bárdos Mihály, Lehoczki-Spider László, Szécsényi Marianna, Tarnóczi Attila

nem képviselő tagok: Hermann Alexander, Lakatos Attila, Pableczky Kristóf, Tóth Gábor, Vozár Martin

Turisztikai és Városmarketing Bizottság:

elnök: Berencsy Sándor Máté

alelnök: Czinkné Sztán Anikó

képviselő tagok: Bartha György, Kavecsánszki Erzsébet, Simon Gábor, Szopkó Tibor

nem képviselő tagok: Mayer Péter, Miklós Árpád Ferenc, Móricz Izabella, Nagy Gábor, Sándorfi Erzsébet

Koordinációs tanácsnokokBajusz Gábor, Bodor Márk, Molnár Péter és Simon Gábor.

Miskolc választókerületeinek önkormányzati képviselői
1-es számú egyéni önkormányzati választókerület: Klinga Dániel (Pont Mi Egyesület, Fidesz-KDNP)
2-es számú egyéni önkormányzati választókerület: Czinkné Sztán Anikó (Pont Mi Egyesület, Fidesz-KDNP)
3-as számú egyéni önkormányzati választókerület: Barta Gábor (Pont Mi Egyesület, Fidesz-KDNP)
4-es számú egyéni önkormányzati választókerület: Berencsy Sándor Máté (Pont Mi Egyesület, Fidesz-KDNP)
5-ös számú egyéni önkormányzati választókerület: Alavári Zsuzsa (Pont Mi Egyesület, Fidesz-KDNP)
6-os számú egyéni önkormányzati választókerület: Kozma István Jánosné (Pont Mi Egyesület, Fidesz-KDNP)
7-es számú egyéni önkormányzati választókerület: Fodor Zoltán (DK, LMP-Zöldek, MSZP, Párbeszéd-ZÖLDEK)
8-as számú egyéni önkormányzati választókerület: Kavecsánszki Erzsébe (Pont Mi Egyesület, Fidesz-KDNP)
9-es számú egyéni önkormányzati választókerület: Matiscsák Éva (Pont Mi Egyesület, Fidesz-KDNP)
10-es számú egyéni önkormányzati választókerület: Szécsényi Marianna (Pont Mi Egyesület, Fidesz-KDNP)
11-es számú egyéni önkormányzati választókerület: Molnár Péter (Pont Mi Egyesület, Fidesz-KDNP)
12-es számú egyéni önkormányzati választókerület: Hollósy András (Pont Mi Egyesület, Fidesz-KDNP)
13-as számú egyéni önkormányzati választókerület: Deák-Bárdos Mihály (Pont Mi Egyesület, Fidesz-KDNP)
14-es számú egyéni önkormányzati választókerület: Bajusz Gábor (Pont Mi Egyesület, Fidesz-KDNP)
15-ös számú egyéni önkormányzati választókerület: Pakusza Zoltán (Mi Hazánk)
16-os számú egyéni önkormányzati választókerület: Bartha György Imre (DK, LMP-Zöldek, MSZP, Párbeszéd-ZÖLDEK)
17-es számú egyéni önkormányzati választókerület: Hojnyák Dávid (Pont Mi Egyesület, Fidesz-KDNP)
18-as számú egyéni önkormányzati választókerület: Bodor Márk (Pont Mi Egyesület, Fidesz-KDNP)
Kompenzációs listán bejutott képviselők:
Simon Gábor (DK, LMP-Zöldek, MSZP, Párbeszéd-ZÖLDEK)
Fekete Zoltán Józsefné (DK, LMP-Zöldek, MSZP, Párbeszéd-ZÖLDEK
Mezei Attila (DK, LMP-Zöldek, MSZP, Párbeszéd-ZÖLDEK)
Varga Andrea Klára (Függetlenek SZIVE, Jobbik, Momentum)
Szopkó Tibor (Függetlenek SZIVE, Jobbik, Momentum)
Tarnóczi Attila (Mi Hazánk)
Lehoczki-Spider László (Nép Pártján)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek