Már csak három napot kell várnunk és újra élvezhetjük a remeknek ígérkező fesztivált Miskolcon. Indul a Miskolci Piknik! Emlékeztetőül a teljes program.
Péntektől vasárnapig újra buli, találkozzunk a régió legnagyobb gasztrofesztiválján, ahol három napig a fenséges ízek mellé a hazai könnyűzene sztárjai adják talpalávalót.
Szeptember 20-22. között rendezik meg idén a megyeszékhely belvárosában a Miskolci Pikniket. Majka mellett Manuel, Geszti Péter, a Bonanza Banzai és Rácz Jenő sztárséf is érkezik.
Elképesztő bulit ígér az idei Miskolci Piknik is, akárcsak a tavalyi rendezvény. A szervezők ezúttal is kitettek magukért, mert olyan fellépőket sikerült meggyőzniük, akik komoly népszerűségnek örvendenek. Ráadásul arra is odafigyeltek, hogy minden korosztály igényét kielégítsék, és még a gasztronómia szerelmesei is a legjobb ízeket kaphatják. Ugyanis amellett, hogy látványfőzéssel készül a Borsod Burger, a Vigadó Kicsiséf és a Karám, Mede Ádám és a sztárséf, Rácz Jenő is megmutatják, mire képesek.
Korábban azt már tudni lehetett, hogy az ózdi rapper, Majka fellép a Miskolci Pikniken, illetve Geszti Pétert és Desh érkezését is bejelentették a szervezők. A napokban pedig kiderült, hogy mellettük olyan sztárokat lehet majd látni és hallani, mint Manuel, Csordás Tibi, Regán Lili, a Bonbon, Haubert Zsolt x Bonanza Banzai és Dj Dominique. A lista nem teljes, a programot itt tudja megtekinteni.
A Miskolci Pikniken a legkisebbek, a családosok is meg fogják tudni találni a számukra megfelelő programot, miután a szervezők gyermekprogramokkal is készülnek.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!