Három évtizede áll épülettorzóként és díszeleg hatalmas tájsebként Miskolcon a félkésznek is alig nevezhető, annak idején plázának épülő torzó. Most azonban váratlanul megmozdult az állóvíz, eladták az épületet.
Éppen idén tavasszal foglalkoztunk hosszabban is a Hejőparkkal, a bő harminc éve magára hagyott vasbeton vázzal, mert egy egészen kiváló terv készült annak lehetséges átépítéséről, belakásáról. Az viszont csak a fantázia szüleménye volt, most viszont a valóságban is elindult a mozgolódás.
A vasbetonváz körül mozgás látszik napok óta és egy élelmes miskolci észrevette, hogy a bő fél éve felhelyezett ELADÓ tábla hirtelen lekerült az ingatlanról. Egy munkagép dolgozik, és irtja az évek alatt burjánzóvá vált növényzetet, sőt, az épülettorzót körülvevő kerítést is lebontották, betontalapzatát kifordították a földből. Egy férfi felügyelte a munkát, tőle érdeklődte meg az iménti információhoz is hozzájutó Boon.hu munkatársa, milyen munka folyik.
Eladták az épületet, válaszolta, de többet nem sikerült megtudniuk nekik sem. Próbálták kideríteni, hogy ki az új tulajdonos, de a férfi csak arra tett ígéretet, hogy a munkatársak számát továbbítja számára. Ezek után bízunk benne, hogy hamarosan, akár néhány napon belül több is kiderülhet, és megtudhatjuk, mi épül a területen. Az egyetem közelében egyébként nincs rossz helyen a terület, és a környék is egyre jobban kiépülőben van.
A korábbi látványterv, ami valószínűleg csak elképzelt terv marad.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!