Egyre több a szlovák hegyekben bajba jutó túrázó és vészesen nő a halálesetek száma is

Megosztás

BAZ megyéből is rengetegen járnak kirándulni a szomszédos Magas-Tátrába, számukra lehet életbevágóan fontos az az információ, emyl nemrég bukkant fel a szlovák és a magyar sajtóban. Eszerint a helyszínen tevékenykedő hegyimentőknek 27 százalékkal több munkája akadt ezen a nyáron, mint a múlt évben. A hegységben idén három hónap alatt 13 haláleset történt, ami 44 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Martin Matúšek, a szlovákiai Hegyi Mentőszolgálat (HZS) igazgatója a magas-tatra.infonak nyilatkozott a jelentős növekedésről. Elmondta, hogy november elsejéig ugyan tart még a Tátrában a nyári turista szezon, azonban látogatottság szempontjából nem ezek a legmeghatározóbb hónapok. Ennél fogva a szakemberek a júniustól augusztusig terjedő statisztikákat használták fel, hogy pontos tájékoztatást adjanak a változásról. Ebben az időszakban a tavalyi 350-ről 445-re nőtt a szükséges beavatkozások száma.

 „A legjelentősebb növekedést az úgynevezett alacsonyabb nehézségi fokozatú hegymászás területén tapasztaltuk, főleg olyan turistákkal kapcsolatban – legyen szó halálos balesetről vagy eltévedésről – akik nem tartják be a szabályokat, vagy akik hegymászónak érzik magukat, de nem azok” – mondta a Hegyi Mentőszolgálat vezetője.

Az igazgató szerint a magashegyi terepen történő mozgás során az esetek legalább 80 százaléka az emberi tényező kudarcának köszönhető. A túrázók ugyanis gyakran túlértékelik saját képességeiket, vagy alábecsülik a túra nehézségét. Hozzáteszi, hogy legtöbbször a Lengyelországból érkező látogatók szorulnak a mentőcsapat segítségére, majd őket sorban követik a szlovákok és a csehek.

A HZS vezetője arról is beszámolt, hogy sokszor olyan szarvashibákat is elkövetnek a turisták, amik láttán még a mentő csapat is szó szerint a „fejét fogja”. Példaképpen elmesélt egy szeptember harmadikán történt esetet, amikor is a túrázók útjuk befejeztével a viszonylag biztonságos ereszkedési útvonal helyett elkezdtek lefelé „rohanni” a falon. Ott aztán elakadtak, a helyszínről pedig a hegyimentők csak reggel tudták kimenteni őket.

Martin Matúšek a magas-tatra.hu tájékoztatása során említést tett, nyári júliusi sárlavináról is, amely a Monk-völgyben (Monkova dolina) két emberéletet követelt.

Halálos balesetet okozó sárlavina a Monk-völgyben. Fotó: turistamagazin.hu

Jana Krajčírová, a HZS Segélyhívó Műveleti Központ igazgatója szintén nyilatkozott a lapnak, és kijelentette, hogy az elmúlt három hónapban harmadával nőtt a segélyhívások száma. Az adatok alapján augusztus volt a legmegterhelőbb hónap. Ekkor főként sérülésekkel elakadással, kimerültséggel és eltévedéssel kapcsolatban az előző évhez képest 43 %-kal több segélyhívást regisztráltak.

A Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) is közzétette az idei nyári szezon statisztikáját, melyből már az első pillantásra is egyértelműnek tűnik, hogy ez a nyár a lengyel hegyimentők számára is nagyon kemény időszak volt. A június 22-től augusztus 31-ig tartó időszakban a TOPR összesen 507 turistának nyújtott segítséget, amely 148 fővel (mintegy 40 %-kal) több, mint a tavaly ilyenkor. Ráadásul 72 esetben iskoláskorúak voltak az érintettek. A nyári szünidőben sajnos öt halálos baleset is történt, ami eggyel több, mint az előző évben.

Fotók: TOPR-Barna Zsolt, turistamagazin.hu, spis.korzar.sme.sk

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek