Huzamos időre elvesztettük a Barlangfürdőt, ami sokak szerint Miskolc legkeresettebb és legnépszerűbb turisztikai célpontja volt és lesz is. Ugyanakkor egy pillanatra se feledjük, hogy a vészharangokat azért kár kongatni, sőt, éppen a mi feladatunk lesz, hogy minden emberben tudatosuljon, az újjáépítés idején is megéri Miskolcra látogatni turistaként, mivel tele vagyunk más kitűnő programajánlattal is.
A Barlangfürdő hivatalos oldalain tájékoztatnak a sajnálatos esetről, illetve annak lehetőségéről, hogy az Ellipsum Élményfürdőben most is várják a csobbanni vágyókat. “Tájékoztatunk, hogy szeptember 6-án este sajnálatos tűzeset történt, melyben leégett a Miskolctapolca Barlangfürdő és Aquaterápia tetőszerkezete. A fürdő és gyógyászati központ határozatlan ideig zárva tart. Addig is csobbanj az Ellipsum Élményfürdőben, csupán 10 perc sétatávra a barlangfürdőtől” – írták.
A Minap.hu azonban a Bükki Kör segítségével egy szélesebb körű elemzést végzett (de még mindig messze a teljesség igénye nélkül), hogy milyen lehetőségeink vannak Miskolcon és közvetlen környékén. Három oldal is kevés lenne, ha mindent felsorolnánk, hova látogathatunk el turistaként. Az Ellipsum ebből csak egy a sok közül.
A Barlangfürdő újjáépítése alatt is hívja, várja a vendégeket Miskolc sokszínű turisztikai kínálata magas színvonalú szolgáltatásokkal, egyedi, kiváló ár-érték arányú programlehetőségekkel.
A Barlangfürdő leégése a Miskolc turizmusért dolgozókat is sokkolta, hiszen a fürdő nemcsak a város egyik legvonzóbb attrakciója, hanem számos szakember munkahelye is, nem utolsó sorban pedig egy természeti érték egyedi ökoszisztémával.
– Ugyan a fürdő jelentős vendégkört vonzott Magyarországról és a környező országokból is, azonban szerencsére nem ez az egyedüli, ami miatt érdemes Miskolcra látogatni, így a turisztikai vállalkozók összefogásával nem kell attól tartani, hogy jelentős vendégforgalom csökkenés lesz a városban – fogalmaznak.
A Bükki Kör által kiadott közleményben leszögezik: „Miskolc Magyarország legfantasztikusabb helye, ahová minden évszakban érdemes ellátogatni”.
– Miközben a belváros szívében, az Avason egyre több borturisztikai program várja az oda érkezőket, a felújított kilátó pedig csodás panorámát kínál, a belvárosban a modern, interaktív, több órás programot kínáló Pannon-tenger Múzeum, a miskolci színészet történetét felölelő, a zország egyik legszívhezszólóbb kiállításával rendelkező színészmúzeum és a különleges tárlatokat kínáló Miskolci Galéria várja a látogatókat. Esténként Magyarország első kőszínháza, a több mint 200 éves Miskolci Nemzeti Színház kápráztatja el a közönséget, aki pedig gasztronómiai programra vágyik, a Bükki Kör tagjainál biztos, hogy helyi alapanyagokra építő, egyedi és magas minőségű gasztronómiai kínálatot talál. Már csak ezért is érdemes Miskolcra látogatni – s még nem beszéltünk a néhány éve átadott miskolctapolcai Ellipsum élményfürdőről, amely további élményeket kínál kicsiknek és idősebbeknek egyaránt – sorolják.
Csodálatos Lillafüred
Kitérnek a szintén Miskolc részét képező Lillafüredre is, ami sokak szerint Magyarország legromantikusabb, legszebb helye. „Akik ezt mondják, nem tévednek. A Palotaszálló, a mellette lévő Függőkert és a Hámori-tó önmagában is több napos program tud lenni – ha pedig felfedezzük a Szent István cseppkőbarlangot, az Anna mésztufa barlangot, amely Európán belül is ritka látványt nyújt, valamint a Szeleta ősember-barlangot, máris nem elég még egy hosszú hétvége sem. Érdemes felkapaszkodni a Zsófia-kilátóhoz, illetve kipróbálni a lillafüredi libegőt is – aki pedig meg szeretne ismerkedni a Palotaszállóval, érdemes a szálloda által kínált lehetőségek valamelyikét is igénybe venni (például vezetett túra, okostelefonos házfelfedezés). A térség vaskultúrája a Kohászati Múzeumban, valamint a kisvasúttal megközelíthető Őskohónál ismerhető meg, a Pele-lakban pedig azt is megtudhatjuk, hogyan töltötte az idejét Herman Ottó, amikor épp Lillafüredre vonult el dolgozni, pihenni” – áll a közleményben.
Miskolc az elmúlt időszakban többszörösen bizonyította, hogy az erdő finom – folytatják. A Bükk ölelésében lévő településen most már többféle program is várja azokat, akik szeretnék megismerni ezt a páratlan gasztronómiai kínálatot – a Szeleta-park Látogatóközpont és a Palotaszálló által kínált kisvonatos ehető erdő túrák mellett a Bükki kör tagjai által kínált ehető erdő vacsorák is egyedi, különleges programot kínálnak a Miskolcra látogatóknak.
Az Avas mellett egyéb lenyűgöző pinceprogramokat is kínál a város – Miskolctapolcáról akár gyalogtúra keretében is érdemes ellátogatni például a Görömbölyi Pincesorra, ahol nemcsak jó borok, hanem egy egyedülálló, sokszor a középkort idéző egyedi látványt nyújtó földalatti világ is várja a látogatókat.
Aktív pihenés
Miskolc azok számára is ideális, akik szeretnék felfedezni a környéket – a Bükki Csillagda, az Edelényi Kastélysziget, a világörökségi Tokaj-Hegyalja és a szintén világörökségi Aggteleki cseppkőbarlang is csak egy karnyújtásnyira van a várostól, ami tovább színesíti a programok körét.
– A Bükki Kör tagjai bíznak abban, hogy széleskörű összefogással, minőségi szolgáltatásokkal a Miskolcra érkező vendégek a Barlangfürdő újjáépítésének időszakában sem éreznek majd hiányt, ha Miskolcra látogatnak – egyben mindenben támogatják Miskolc önkormányzatát abban, hogy minél hamarabb új, még magasabb színvonalú szolgáltatásokkal nyithasson újra a Barlangfürdő – zárul a közlemény.
Szombaton délelőtt Veres Pál Miskolc polgármestere és Tóth-Szántai József hamarosan hivatalba lépő polgármester közösen tettek ígéretet arra, hogy a Barlangfürdőt újjáépítik. Ehhez kormányzati segítséget is remélnek és bíznak a város és a térség összefogásában is. Úgy legyen.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!