“Újjáépítjük a leégett Barlangfürdőt” – egy irányba húz a leköszönő és a megválasztott miskolci polgármester

Megosztás

A károk mértéke még felbecsülhetetlen, az intézmény nagy része használhatatlan, teljesen leégett a tetőszerkezet, ami beszakadásával a belső részekben is nagy gondot okoz. Veres Pál és Tóth-Szántai József közös sajtótájékoztatón jelentette be, mindent megtesznek, hogy minél előbb újjáépíthessék a Barlangfürdőt.

Péntek este hatalmas tűz ütött ki a Miskolctapolca Barlangfürdőben és már akkor lehetett tudni, hogy óriási lesz a pusztítás. Ez sajnos így is van, óriási a baj, a tetőszerkezet nagy része leégett és szörnyű látványt mutat most az intézmény a tűz eloltása után.

Veres Pál és Tóth-Szántai József közös sajtótájékoztatót tartott a leégett Barlangfürdő előtt szombaton. Veres Pál türelmet és nyugalmat kért a lakosságtól, a következő hetekben ugyanis egy szakértői csapat fogja kivizsgálni a tűz okát, illetve a károk felmérése után megkezdődhet az újjáépítés is, annak hogyanjáról is dönteni kell. A jelenlegi polgármester elmondta, folyamatosan egyeztetnek tegnap óta Tóth-Szántai Józseffel, hogy közös erővel érjék el, hogy egyrészt az ott dolgozó munkavállalók biztonsága garantált legyen, illetve minél előbb megkezdődhessen az újjáépítés és minél előbb újra fogadhassa a látogatókat a Miskolctapolca Barlangfürdő. Ez azonban nem néhány nap műve lesz.

Újjá fogjuk építeni a Miskolctapolcai Barlangfürdőt – mondta szombaton Miskolc megválasztott, október elején hivatalba lépő polgármestere, Tóth-Szántai József a pénteken kigyulladt barlangfürdőnél tartott sajtótájékoztatóján. A barlangfürdő pénteken kigyulladt tetőszerkezete teljesen leégett. Tóth-Szántai (Pont Mi Egyesület-Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott, a rekonstrukciós munkálatok során végig kell gondolni, miként tudják még szebbé és jobbá tenni a fürdőt, írja az MTI és a Telex.hu.

Tóth-Szántai azt is elmondta, hogy a biztosításon felül kormányzati segítségért fog fordulni, mert kieső turisztikai bevételekről, illetve az ott dolgozó emberekről van szó. A borsodi megyeszékhely megválasztott vezetője nyugalomra intett mindenkit és közölte, most a szakértői vizsgálatok következnek és csak utána tudják megállapítani a tűz okát és a keletkezett károkat. Veres Pál (Függetlenek SZIVE-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Jobbik-LMP-DK-Mindenki Magyarországa Mozgalom-Velünk a Város), Miskolc hivatalban lévő polgármestere azt mondta, a tűzoltók jelenleg is dolgoznak a helyszínen. Emlékeztetett arra, hogy 27 évvel ezelőtt a város egy másik ikonikus épülete, a Deszkatemplom semmisült meg egy tűzesetben. Mint mondta, az akkori példátlan összefogás most is megmutatkozott, mert péntek este óta a két polgármester számtalan felajánlást kapott a káreset után.

Veres elmondta, a jövő héten egy számlaszámot is létrehoznak majd, ahová bárki elküldheti felajánlását. A városvezető hozzátette, a turistákat más miskolci fürdőkben tudják fogadni és igyekeznek azokat is ellátni, akiknek már foglalásuk van. Ezt Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője is megerősítette, hozzátéve, hogy gondoskodnak a munkavállalókról és átszervezésekkel biztosítják azt, hogy ne szűnjenek meg a munkahelyek.

Újságírói kérdésre elmondta, hogy az épületben három héttel ezelőtt tartottak elektronikai felülvizsgálatot. A hivatalos dokumentációt erről még nem látta, de a szakemberek mindent rendben találtak. (Borítókép: MTI, Vajda János)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek