Kistokaj egy kellemes kis falu Miskolc mellett, s nagyjából ugyanolyan utcákon sétálhatunk, mint a legtöbb magyar településen. Ám az egyik ház portája eltér a többitől, az udvarán ugyanis több méter magas örökzöld bambuszok nőnek, így igazi egzotikus, távol-keleti jelenség tárul a szemünk elé.
A bambuszliget története mintegy 20 évre tekint vissza, ekkor vásárolta Fekete László az első növényt, egyszerűen megtetszett neki, megvette, hazavitte és elültette. A fia, Marcell valóságos rajongója lett a bambusznak és gyűjteni kezdte a különböző fajtákat, s a kertjükben ma már mintegy 11 nemzetség több, mint 70 fajtája található, Marcit így lett „a bambuszos”, – ahogy sokan ismerik a környéken.
Valósággal lenyűgözött ez a növény, amely naponta akár 30 centimétert is nőhet – kezdi a történetét Fekete Marcell. Nemcsak örökzöld, hanem gond nélkül áttelel a kertemben, 11 nemzetség mintegy 70 fajtáját sikerült elültetnem, és csak egyet kell bevinnem a házba télen. A legelején eldöntöttem, hogy létrehozok a kertünkben egy dzsungelt, és mára ez meg is valósult.
Óvatosan kezdtük a bambuszültetést – folytatja, egyrészt mert minden kezdet nehéz, másrészt mert meglehetősen invazív, képes a föld alatt láthatatlanul elterjedni az egész kertben, és meglepheti a szomszédokat is, amikor szinte egyik napról a másikra kihajt több száz a földből. A legtöbb hazai bambusznak ugyanis fut a gyöktörzse, és nem áll meg, métereket halad a föld alatt csöndben, mire megmutatja magát.
Érdekes egyébként, hogy őshazájában, Kelet-Ázsiában teljesen más tulajdonságokat mutat, mint itt Észak-Magyarországon. Japánban képes naponta 1 métert is nőni, míg nálunk ugye alig harmadát. A méretek is mások, itt például ugyanaz a fajta általában kisebb, és karcsúbb. De ez nem von le semmit a látvány értékéből, ez az egzotikus örökzöld a kert ékessége.
Korábban nem volt Borsod megyében bambuszliget, ma már van több kisebb, de a legnagyobb az a mienk itt Kistokajban – teszi hozzá Marcell, aki szívesen lát bárkit a ligetben, ahová előzetes bejelentkezés szükséges a www.oriasbambusz.hu oldalon.
Fotók: Fekete Marcell
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!