A tiszaújvárosi triatlonos, Lehmann Csongor a 11. helyen végzett a párizsi olimpián. A férfiak egyéni versenyszáma nagy csatát hozott az élen, végül a brit Alex Yee lett a versenyszám aranyérmese.
Ahogy az várható volt, az úszásnál nem az élmezőnyben tempózott Lehmann. A középmezőny tagjaként ugrott fel kerékpárjára a 1,5 kilométer úszást követően, de viszonylag hamar sikerült is a második bolyban helyet találnia magának.
Még a táv felénél sem jártak, amikor az üldözők utolérték az élmenőket, és ennek a tagja volt Lehmann és Bicsák Bence is. Mi több, amikor letudták a 40 kilométer tekerést, a legjobbak között volt Lehmann, egészen a második helyig is felküzdötte magát egy pillanatra.
A kemény tempójú tekerés és a futás első kilométere minden bizonnyal sokat kivett a fiatal tiszaújvárosiból, ráadásul egy sárga lapos büntetést is kapott, így még inkább hátráltatva volt. A büntetés jogossága egyébként vitatható, nem elképzelhetetlen, hogy azt a versenyt követően megfellebbezik, hangzott el az M4 Sport közvetítésében. A futás során Lehmannak az élen álló Hayden Wilde-hoz képest már több mint egy perces hátránya is volt.
Az új-zélandi látszólag kényelmes előnyt épített ki magának az utolsó kilométerre, nagyjából 500 méterrel a cég előtt a szintén nagy esélyes Alex Yee azonban megindította hosszú hajráját. Ez kiváló taktikai húzásnak bizonyult, és végül hat másodperccel meg is verte Wilde-ot.
Lehmann 54 másodperces hátránnyal ért célba és zárt a 11. helyen, míg a másik magyar versenyző, Bicsák a 16. lett.
A mai napon újabb éremesélyesei is lesznek a magyar küldöttségnek, ugyanis következnek az úszók döntői, ahol Milák Kristófnak pillangón, Németh Nándornak gyorson szoríthatunk. A férfi kardcsapat is éremesélyes, míg reggel férfi kézilabda-válogatottunk nagy csatában, az utolsó másodpercben kapott ki Norvégiától.
(kiemelt kép: archív, Facebook)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!