BAZ megye: így (nem) működnek az automaták, a MoHu szerint az emberek túl gyorsan váltják vissza a palackokat

Megosztás

A magyarázat Nagy Bandó András klasszikusához hasonlít, hogy felkészültünk a télre, de hidegre nem számítottunk. Hosszú évek óta pontosan tudható, hol mennyi visszaválthatós dobozt, palackot és üveget adnak el, a MoHu rendszere mégis borzalmasan működik, ha éppen működik, többnyire ugyanis inkább akadozik, vánszorog. BAZ megyében is.

A lényeg, hogy mi vásárlók vagyunk a rendszer akadozása miatt a hibásak, hiszen “túl nagy sebességgel” váltjuk vissza a palackokat. A napokban már írtunk a betétdíjas palackok visszaváltásának nehézségeiről, problémáiról, például, hogy megyénkben is számtalan olyan település található, ahol egyáltalán nincs RePont, azaz hivatalos visszaváltási lehetőség.

Pedig egy hónapja már csak betétdíjas műanyagpalackokat és alumínium-dobozokat lehet forgalomba hozni Magyarországon, a visszaváltó-automaták pedig elvileg több mint fél éve állnak, mégsem működik zökkenőmentesen a visszaváltási rendszer – írja az rtl.hu.

Az automatákkal többféle probléma is elő szokott fordulni, például:

  • nem tudják beolvasni az aludobozok vonalkódját;
  • megtelnek;
  • vagy meghibásodnak, és csak lassan javítják ki őket.

Vannak olyan helyek is, ahol az automatát csak úgy lehet megközelíteni, hogy a vásárló végigmegy egy bolton, amit egy üveg visszaváltásáért értelemszerűen nem mindenki akar megtenni.

Az automatákat viszont nem a boltok üzemeltetik, hanem a MoHu, aminek az üzletek sokszor jelzik is a problémákat, akár arról van szó, hogy az automata megtelt, akár arról, hogy elromlott. Ők viszont nem mindig tudnak időben reagálni, ami miatt a kereskedők sem tudnak mást csinálni, minthogy újra és újra megkérik őket.

Ozolai Gábor, a MoHU szóvivője az RTL-nek erről azt nyilatkozta: „A sebesség, amilyen sebességgel váltják vissza az emberek, ami nagyon jó, az egy kicsivel gyorsabb annál, mint amire számítottunk. Tehát ezt kezelni kell, és az a lényeg, hogy ez a több millió, két és fél millió palack, ennek a hulladéka most már megfelelő helyre fog kerülni.”

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek