Hétfőn bírálják el a színházvezetői pályázatokat Miskolcon

Megosztás

Napokon belül elbírálják a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezetői posztjára beérkező pályázatokat. Béres Attila, a színház jelenlegi vezetője már tavaly bejelentette, hogy újraindul az intézmény vezetéséért.

A Városháza közgyűlési termében hallgatja meg a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezetői posztjára pályázókat július 22-én, hétfőn 11:00 órától a pályázatokat elbíráló szakmai testület. Az esemény részben sajtónyilvános, de maga a bizottsági ülés zárt ajtók mögött zajlik majd.

A színházigazgató megbízatása egyébként csak 2025. január 31-én szűnik meg a miskolci teátrum élén, de már új pályázatot kell legkésőbb július 31-éig új pályázatot kell kiírni, amelyet közzé is kell tenni. A kiírást a decemberi közgyűlés is megszavazta. A rendező-direktor második igazgatói ciklusa ér véget egy év múlva, hiszen 2015 óta vezeti a város legnagyobb művészeti intézményét.

Az is kiderült már tavaly, hogy Béres Attila ismét elindul a színház vezetéséért, januárban pedig azt is elmondta, hogy miért lényeges, hogy jóval a megbízatás kezdete előtt kiderüljön, hogy ki lesz a színház következő vezetője.

A színházi évad és a naptári év keresztbeszelik egymást. Most, januárban és februárban tervezzük meg a 2024 augusztusától 2025 júniusáig tartó évadot. Kitaláljuk a koncepciót, meghatározzuk, mely darabokat szeretnénk bemutatni, felkérjük a rendezőket, megalkotjuk a szereposztást. Az igazgatói megbízásom jövő év januárjában jár le. Tehát jelenleg fél évet tudunk csak megtervezni a következő évadból. Egyfelől ezért fontos, hogy minél előbb kiírják a pályázatot.

Az igazgatói pozíció kérdésének mielőbbi tisztázása azért is sürgető, mert a miskolci teátrum az Európai Színházi Unió tagja lett tavaly novemberben. Ez az együttműködés pedig olyan kötelezettségeket tartalmaz, amelyekről több évre előre kell dönteni. Ez pedig hosszú távú tervezést igényel.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek