A Media1 szakértői szerint is jogosan jelent meg a letiltott interjú

Megosztás

A napokban a Media1 is foglalkozott azzal az interjúval, amit a Borsod24 készített az időközben polgármesterré választott Tóth-Szántai Józseffel. Ez az az anyag, amit a magát függetlennek tartó, de a Fidesz-KDNP támogatását élvező politikus szeretett volna letiltani, majd kétmilliós kártérítési igénnyel és büntetőeljárással fenyegetőzött. A jogászok szerint azonban hiába.

Mint ismert, a Borsod24-et Tóth Szántai kereste meg, szerkesztőségünk pedig belement az interjúba azzal a feltétellel, ha valódi kérdéseket tehet fel. Az interjú március 7-én készült, majd közeledve a publikálás dátumához, a politikus kérésére az anyag vissza lett küldve a részére. Ezt követően Tóth-Szántai emailben jelezte, nem közölheti az interjút a Borsod24, hiszen sok idő telt el a felvétel és a tervezett publikálási dátum között, a körülmények megváltoztak, illetve az anyag tartalma eltér attól, amit mondott. Jelezte, szívesen ad új interjút.

Tóth-Szántai hozzátette, amennyiben bármilyen formában publikálásra kerül az eredeti anyag, úgy kétmillió forintos kártérítési igényt nyújt be a médiaszolgáltatóval szemben, továbbá “büntetőjogi következmények alkalmazását kezdeményezi”. Az eredeti interjút illetve az indoklást, hogy miért közölte végül azt a Borsod24, itt olvashatja el.

A Media1 két jogászt is megkérdezett az ügyben, és mindketten állítják: Tóth-Szántai visszaélésszerűen próbálta letiltani az interjút.

Az interjút készítő Bethlen Tamás elmondta, nincs információja arról, hogy bármilyen eljárás lenne az interjú közlése óta vele vagy a Borsod24-gyel szemben.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek