Kétséges ki a nyertese főpolgármester-választásnak. Karácsony Gergely ugyan győzelmet hirdetett, de az eredmények csak hajszálnyira térnek el. Vitézy Dávid már az éjszaka a szavazatok újraszámolásáról beszélt. Eközben a fővárosi közgyűlési eredmények leginkább a Tisza párt számára kedvezőek.
Igazán izgalmas verseny hajrájának lehetett tanúja, aki kivárta a budapesti főpolgármester-választás eredményeit. Ahogy nőtt a feldolgozottság a szavazati arányok percről percre közeledtek egymáshoz. Szentkirályi Alexandra minapi visszalépése belekavart a lecsóba. Alacsony feldolgozottság mellett Vitézy Dávid még egyértelműen, több százalékkal vezetett, de ahogy kezdtek minden szavazatot összeszámolni már csak pár száz fő különbséggel vezetett. Éjfél körül aztán balról előzött Karácsony Gergely.
Végül Karácsony Gergely a szavazatok 47,53 százalékát és 371 ezer 466 szavazattal nyert, miközben Vitézy 47,49 százalékkal és 371 ezer 142 vokssal végzett mögötte. A főpolgármester azonban hiába jelentette ki győzelmét, hiszen ellenfele bizonyosan újra fogja számoltatni a szavazatokat. Nem is csoda, hiszen részben Magyar Péter kérésének következtében háromszor annyi, huszonnégyezer fölötti a rontott szavazólapok száma. Vitézy abban reménykedik, hogy hátha megbújik köztük pár száz, ami az ő javára billenti át a mérleget.
Eközben a fővárosi közgyűlésben nem kicsit buktak a kormánypártok reményei, hiszen a Fidesz-KDNP 10 képviselőjével szemben ugyanannyi tiszás fog helyet kapni és akkor még nem beszéltünk a Párbeszéd Zöldek-DK-MSZP 7, az MKKP 3 mandátumáról. Kérdés persze, hogy a Vitézy Dáviddal Budapestért-LMP Zöldek 3 képviselője kivel fog szavazni és ugyanez igaz a Kutyapártra és a Tiszára egyaránt. Kovács Gergely, a Kutyapárt elnöke pedig a XII. kerület polgármesterének nevezheti magát októbertől.
Fotók: Népszava (Pavel Bogolepov), 444 (Kovács Bendegúz), MTI (Bruzák Noémi)
Forrás: 444, Népszava
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!