Ritkán adódik olyan lehetőség nekünk, városlakóknak, hogy bepillantást nyerjünk a madarak életének legféltettebb titkaiba. Jellemzően a kíváncsi szemek elől elbújva raknak tojásokat és nevelik fiókáikat, ezért különösen izgalmas megtudni, hogy pontosan mi zajlik tavasszal egy rigófészekben. Következik képes riportunk egy énekesmadár életéről.
Tahy Tamás az Avason él, a Szentgyörgy út egyik első emeleti lakásában és egy átlagos márciusi reggelen arra lett figyelmes, hogy a keleti fekvésű ablakában, közvetlenül a balkonláda mellett szépen lassan épül egy apró madárfészek. Mint később kiderült, egy fekete rigó család szemelte ki az ideálisnak tűnő helyszínt. Tamás szerint a környező rendezett parkos részt egyébként is kedvelik a fekete rigók, populációjuk egyre gyarapszik és már az emberközeli, fészekrakásra alkalmas helyeket is igénybe veszik. A kóbor kutyák és macskák sem zavarják az életüket, hiszen ezen a környéken a város begyűjtötte a gazdátlan állatokat.
Miután elkészült a takaros fészek, március 16-án megjelent négy tojás.
“Egyszerre egy tojást rak a tojó, egy-két naponta egyet. A fészek megtöltése után kezdi meg a költést, addig a tojások felügyelet nélkül maradnak. Ez azért történik, hogy egyszerre keljenek ki a fiókák, holott akár egy hét is eltelik az első és az utolsó tojás között” – mesélte lapunknak Tamás.









A szerencsés miskolci férfi azt is elmondta, hogy a rigók évente kétszer raknak fészket. Ez volt a tavaszi fészekalj, tehát ősszel visszavárják őket. De nemcsak azzal segíti őket, hogy türelemmel kivárja a fiókák nevelését, hanem egy kisebb tálkát is kihelyezett a párlányra, amiben szívesen megfürdenek a rigó szülők.
“A rigók a galamboktól eltérően tiszta madarak. Csak tiszta vizet isznak, és naponta többször fürdenek.” – részletezi Tamás és arról is beszámol, hogy a fiókák tanulási időszaka nem éppen stresszmentes időszak.
“A fészket elhagyó, korlátoltan röpképes fiókákat tovább etetik a szülők. Veszély esetén összefognak és közösen próbálják zuhanórepüléssel és hangos csiviteléssel elkergetni a veszélyforrást az aljnövényzetben meghúzódó kicsiktől. Akár öt-nyolc rigó is részt vesz egy ilyen akcióban.”
Végül április 15-én, tehát éppen egy hónappal az első tojások megjelenése után a család elhagyta a fészket, de itt maradtak nekünk Tahy Tamás felvételei a tavasz első hírnökeiről:
Fotók: Tahy Tamás
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!