Idén ünnepli első születésnapját a Ludas Mátyás, ebből az alkalomból Pápai Gábor, a szatirikus hetilap művészeti vezetője beszélt karikatúrákról, a politika és a humor összefüggéséről, továbbá a papíralapú sajtó jövőjéről.
2023 tavaszán egy bátor kiadó, Kocsis András ötlete alapján összeállt néhány elszánt íróember és rajzoló. elindítottak egy havonta megjelenő lapot, amelyet Ludas Mátyásnak neveztek el. A név kísértetiesen emlékeztet a hajdani legendás Ludas Matyira, a kiadó szándéka is egy feltámasztási kísérlet volt, de Nagy Bandó András szerint a Matyiból mára a felnőttebbnek hangzó Mátyás az igazi. Pápai Gábor, a lap művészeti szerkesztője helyesbít:
Nem elszántaknak, inkább őrülteknek mondanám, akik összeálltunk. Abban bíztunk, hogy lesznek őrültek szép számmal, akik kíváncsiak és megvásárolják a lapot.
Csak nem attól féltetek, hogy a jónép ma inkább az online felületeket böngészi, egy papíralapú újság manapság nem tarol a médiapiacon?
Gondoltunk erre. De mégis nekiálltunk. Egy, tulajdonképpen szórakoztató és nem politikai értelemben közéleti lapot terveztünk, nevezzük vicclapnak, ami azért is a papíralapot igényli, mert a karikatúra ezt a felületet szereti igazán.
Furcsa, hogy ezt te mondod, hiszen Pápai Gábor neve szinte összeforrt a nagyon is közéleti karikatúrákkal. Lásd Népszava, Borsod Online…
A humor egyik forrása a politika, a közélet. Annak is az ellenzéki, vagy kritikai szemlélete. De vannak más, az élethez szorosan tartozó forrásai is. Ilyenek például a szex, a velünk megeső nagyon is hétköznapi, de humoros történetek, a félreértések vagy félreértelmezések és sorolhatnám. Engem ez is érdekel. A kiadó is egy nem vadul vagdalkozó, viszonylag kiegyensúlyozott lapot kívánt megjelentetni. Mi ennek igyekszünk megfelelni, ami nem azt jelenti, hogy minden elkerüli a figyelmünket, ami körülöttünk történik.
Térjünk vissza a piaci helyzetre. Mi kell ahhoz, hogy egy havonta megjelenő, papíralapú havilap életképes legyen?
Látszólag nagyon egyszerű: elegendő példányt vásároljanak az olvasók, a hirdetők pedig érdemesnek tartsák a lapot arra, hogy hirdessenek benne.
Tényleg egyszerűnek látszik. De ehhez az is szükséges, hogy minél többen tudjanak róla. Ismeretlenül nem keresik az újságárusoknál, nem fizetik elő.
Bízunk benne, hogy egyre ismertebb lesz a Ludas Mátyás, A többi azon múlik, hogy sikeres tartalmat állítsunk elő. Erre meg a biztosíték a kiemelkedő író és karikaturista gárda. A régi Ludas Matyi gárdájából itt van még köztünk például Sajdik Ferenc, Krenner István, és a többiek, az újak: Marabu, Weisz Béla, Mező István, Szerényi Gábor, Halász Géza, Békési Joe, Rák Béla, Deák Kázmér, Kós Mihály és Fenekovács László.
Meg szokták így, a beszélgetés végén kérdezni, hogy milyen terveitek vannak. De, gondolom nektek az a tervetek, hogy minél sikeresebb lapot készítsetek. Vagy van még valami?
Nekem van egy álmom. A lapkészítés mellett szeretnék egy oktatóstúdiót létesíteni. Hogy új, fiatal tehetségeknek adjuk tovább a tudásunkat annak érdekében, hogy a műfajban meglevő értékek színvonalas minőségben tovább éljenek.
Fotó: Media1
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!