Fény derült az idei Kocsonyafesztivál egyik fellépőjére

Megosztás

Még közel két hónap van az idei miskolci Kocsonyafesztiválig, de az egyik fellépő kilétére már most fény derült.

Mint arról korábban beszámoltunk, idén március 8-10 között rendezik meg Magyarország egyik legjelentősebb és legnépszerűbb szabadtéri kulturális- és gasztrofesztiválját. A fellépők kilétéről eddig nem sokat tudtunk, azonban ma kiderült, hogy a P.Mobil lesz az egyik fellépő.

Az együttes Facebook-oldalán számolt be a hírről. Előzetesen is úgy volt, hogy a P.Mobil fellép majd Miskolcon május elején, de az aréna helyett, a Kocsonyafesztivál szabadtéri színpadán lépnek majd fel.

A Miskolci buli március 9-én nem az Arénában lesz, hanem a város egyik színpadán délután a Kocsonya Fesztiválon és így a Két forintos dal ezúttal mindenkinek ingyen lesz! Miskolc városa a Kocsonyafesztivált átmozgatta a koncertünk időpontjára, így azt csak nagyon nagy ellenszélben tarthattuk volna meg. A fesztivál szervezői is segítségünkre voltak a helyzet megoldásában és így a P.Mobil is bekerült a fellépők közé. – írták bejegyzésükben.

A zenekar arról is tájékoztatta a rajongókat, hogy azoknak, akik már korábban megvásárolták a jegyüket a korábban meghirdetett koncertre, a jegyiroda visszatéríti a belépők árát.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek