Ismét a legtehetségesebb fiatal szónokokat keresték Miskolcon

Megosztás

Az önkormányzat a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karával közösen rendezte meg idén tizennegyedik alkalommal a Miskolc város ifjú szónoka versenyt. A szónoki és retorikai képességek rendkívül fontosak, hiszen segítenek hatékonyan kifejezni gondolatainkat, meggyőzni másokat, valamint hatékonyan kommunikálni különböző helyzetekben.

A versenyt nagy érdeklődés mellett rendezték meg december 8-án, azaz péntek délután a miskolci polgármesteri hivatal közgyűlési termében. A megmérettetésben résztvevőket Varga Andrea alpolgármester köszöntötte.

Összesen tizennégy középiskolás fiatal döntött úgy Borsod és Heves megyéből, hogy megcsillogtatja kommunikációs tudását. A zsűriben helyet foglalt Ignácz Dávid, a város jegyzője is.

A szónokoknak egy öt perces beszéddel kellett készülniük, egy téma is meg volt adva Cato római szónok után: „a tanulás gyökerei keserűek, gyümölcsei azonban édesek.” Ezzel azonban nem ért véget a verseny, ezután rögtönzési feladatokban kellett helyt állniuk.

A versenyen a legjobb diákok egyetemi pluszpontokat kaptak, valamint nevezést az országos Kossuth szónokversenyre.

A jó kommunikációs képesség kulcsfontosságú lehet az elsajátítása üzleti tárgyalásokon, a politikai közegben, vagy bármilyen olyan helyzetben, ahol meggyőzésre van szükség.

Képek: Juhász Ákos/minap.hu

Kapcsolódó cikkek