Bemutatta polgármester-jelöltjét az LMP Kiskunfélegyházán

Megosztás

Az önkormányzati képviselő Kis-Szeniczey Kálmánt indítja polgármester-jelöltként az LMP a jövő évi választásokon Kiskunfélegyházán – jelentette be Tetlák Örs, a párt elnökségi tagja, írja a KecsUp.

Tetlák Örs érdi alpolgármester elmondta, hogy Kis-Szeniczey Kálmán húsz éve szereplője a helyi közéletnek, megyei, valamint önkormányzati képviselő több ciklus óta. Tizenöt éven keresztül vezette a víziközmű-társulatot, magánemberként gazdálkodó.

A Veled a Városunkért Egyesület önkormányzati képviselője kifejtette: „az elkötelezett helyi szereplőknek alternatívát kell mutatni a Fidesz-KDNP és a Nemzeti Fórum hatalomgyakorlásával szemben”, ezért a feladata a következő hetekben az, hogy a többi helyi ellenzéki párttal és civilekkel kiegészülve csapatot toborozzon. Nem rejtette véka alá, hogy a politikai terep nehéz, hiszen Bács-Kiskun megyében a Fidesz-KDNP támogatottsága 60 százalék körül alakult a tavalyi országgyűlési választáson.

„Jó eredményt csak együttműködéssel lehet elérni. Erre teszek kísérletet a következő hónapokban” – mondta a zöld politikus, aki jelezte azt is: ha időközben a helyi szereplők találnak egy esélyes jelöltet, akiről maga is úgy gondolja, hogy sikeresebben tudja a jövő évi választási küzdelmet megvívni, akkor kész hátrébb lépni.

Programismertetőjében megosztotta, hogy Kiskunfélegyházán zöld gazdaságfejlesztésben és fenntartható közszolgáltatásokban gondolkodik, de azt komoly gondnak látja, hogy az állam kivonul ezekből a közszolgáltatásokból. „Egyfajta államosítás zajlik, és azt követően magánosítás szerte az országban. Itt Kiskunfélegyházán is érzi a lakosság a közszolgáltatások romlását, hogy az egészségügyi ellátás gyakorlatilag romokban van, az orvosi ügyeletet is elviszik, és gyakran most már a problémáinkkal egy automata telefonbeszélgetés keretében foglalkoznak. És az orvossal gyakorlatilag nem is tudunk találkozni. A 21. század egynegyede lassan eltelt, és mi még mindig a 20. században élünk” – mondta Kis-Szeniczey.

Fotó: Kis-Szeniczey Kálmán Facebook politikusi oldal

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek