A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, aki 2024-ben polgármesterjelöltként indul az önkormányzati választáson, sajtótájékoztatón ismertette a hét pontját. Az alábbiakban az erről szóló közleményt idézzük.
“A Miskolcról Őszintén program keretében az elmúlt hónapokban miskolciak százaival beszélgettünk az életükről, a problémáikról. Százak mondták el a véleményüket arról, hogy nem érzik jól magukat a saját városukban.
Egybecsengtek ezek a gondolatok azzal, amiért többen már évekkel ezelőtt képviselőként szót emeltünk. Olyan döntések és irányok születtek, amelyek nem szolgálták a Miskolcon élők jólétét, hogy végre jussanak ötről hatra, majd tovább a hétre. Ezek a döntések és irányok nem szolgálták az ellenzéki győztes miskolci szavazók akaratát, akik 2019-ben bátran szembe mentek a Fidesszel. Olyan városvezetés alakult, ahol megkopott az álom és megkopott a bátorság.
Mi, a Demokratikus Koalíció és a LMP politikusai, önkormányzati képviselői és jelöltjei úgy gondoljuk: olyan Miskolcra van szükség, amilyenre a miskolciak vágynak.
A Miskolcról Őszintén program során, sokan a város különböző pontján fogalmazták meg egybehangzóan, hogy Miskolc változásra vágyik, ezért az elhangzott miskolci elvárásokat 7 pontban gyűjtöttük össze:
- Visszaállítjuk Miskolcon a szolgáltatások emberközpontúságát, magas színvonalát!
- Korrupciómentes, transzparens, tiszta Miskolcot!
- Zöld és fenntartható várost!
- Demokratikus városvezetést!
- Miskolc vezetése nem lehet a Fidesz kesztyűbábja!
- Szakmai minőség legyen a zsinórmérték!
- Miskolc gazdaság- és iparfejlesztése legyen kiemelt feladat!
Mit is értünk azon, hogy visszaállítjuk Miskolcon a szolgáltatások emberközpontúságát, magas színvonalát?
A Miskolcról Őszintén program top első témája a miskolci tömegközlekedés színvonala, ami azt gondolom nem meglepő.
Úgy gondoljuk, hogy nem lehet az emberek feje fölött tömegközlekedést fejleszteni, javítani, ezért közmegegyezéses közlekedésre van szükség.
Orvosoljuk a közlekedés betegségeit, vagyis csúcsidőben sűrítjük, újraindítjuk a legfontosabb hiányzó járatokat. Ingyenessé tesszük 14 éves korig a miskolci tömegközlekedést.
Ma a miskolciak nagy része nagyon nehéz sorban él, ezért szociáldemokrata fordulatot hajtunk végre a miskolci szociálpolitikában. Visszahozzuk a szociális szolgáltatásainkban a Káli Sándor vezette önkormányzat emberségét.
Korrupciómentes, transzparens, tiszta Miskolcot akarunk!
Átláthatóságot biztosítunk az önkormányzati cégeknél, a város költségvetésében, a közbeszerzésekben. Valóban kereshetővé tesszük az összes önkormányzati nyilvános dokumentumot.
Kinyitjuk az Önkormányzatot! Átalakítjuk és átláthatóvá tesszük a Közgyűlés működését, helyreállítjuk a közérdekű adatok megismerhetőségét.
Transzparenssé tesszük Miskolc rendezvényeinek költségeit, megszűntetjük a rendezvény pénzszivattyút.

Hogyan lesz zöld és fenntartható Miskolc?
Miskolcnak és környezetének nem kell akkugyár és semmilyen más fideszes hulladék fertő.
Legyen Miskolc energiatakarékos város. Elindítjuk a Panel plusz programot.
Újra tervezzük a 2023-2030 közötti uniós TOP+ programot, hogy látványberuházások helyett fenntartható és energiahatékony beruházásokat valósítsunk meg.
Folytatjuk és felgyorsítjuk az önkormányzat tulajdonában álló épületek energiatakarékos felújítását és a zöldenergia arányának további növelését.
Miskolcnak önálló energiapolitikára van szüksége és minden lehetséges eszközzel függetlenednie kell az országos közmű báróságoktól, a rezsihazugság negatív hatásaitól.
Demokratikus városvezetést akarunk!
Miskolc fontos ügyeiről újra a város közgyűlésében, a nyilvánosság előtt szülessenek meg a döntések.
A miskolciak határozhassák meg szűkebb környezetük fejlesztési irányait, fő projektjeit! Létre kell hozni a részönkormányzatok és a részvételi költségvetés teljes várost lefedő rendszerét.
Véget vetek annak a gyakorlatnak, hogy „akivel éppen négyszemközt tárgyalok, annak a szájíze szerint beszélek”! Minden érintett fél együttes bevonásával készítjük elő a városi döntéseket.
Miskolc vezetése nem lehet a Fidesz kesztyűbábja!
Vége a cinkos összekacsintásnak! Minden fideszes túlkapást, a miskolciak érdekével szemben hozott valamennyi intézkedést feltárjuk és azonnal bemutatjuk a városlakóknak.
Nem lépek be semmilyen fideszes kuratóriumba, nem hagyom, hogy a Fidesz pórázt akasszon a nyakamba.
Együttműködés csak a város érdekében történhet! A Fidesszel csak a minimálisan szükséges, a város érdekét kifejezetten szolgáló együttműködéseket fogadom el.
A város legértékesebb természeti erőforrása és legnagyobb értéke a bükki karsztvíz. El a kezekkel a Miskolci Vízművektől!
Szakmai minőség legyen a zsinórmérték!
A tehetségtelen kedvezményezettek és a politikai klientúra építés helyett, a vezetői, szakértői állásokat nyílt versenyben, pályázatokkal kell betölteni! Minden esetben, legyen végre a rátermettség a kiválasztás szempontja.
Visszaállítjuk a Városháza, az Intézmények és a Holding közötti harmonikus együttműködést, felszámoljuk a gyűlölködést, a párhuzamosságokat, a pazarlást, mert ezek Miskolcot, a miskolciakat károsítják meg.
Karcsúbb, takarékosabb Miskolc Holdingot és Hivatalt hozunk létre, a megtakarításokból városi szolgáltáltatások minőségét fejlesztjük.
Miskolc gazdaság-és ipar fejlesztése kiemelt feladat
Azért dolgozunk, hogy újabb és újabb munkahelyek jöjjenek létre, de nem támogatjuk a csak rabszolgamunkát adó beruházásokat!
El kell érni, hogy a létrejövő munkahelyek olyan jövedelmet biztosítsanak, amelyek nemcsak a létfenntartáshoz elég, hanem a családok megtakarítását is lehetővé teszi.
Miskolc régi iparterületeit új fejlődési pályára állítjuk.
A munkavállalói kiszolgáltatottság nem elfogadható. Támogatjuk, hogy a munkahelyeken valódi érdekképviselet működjön.
Miskolc egyetlen ellenzéki polgármesterjelöltjeként hiszek abban, hogy egy erős és bátor közösség vagyunk. Mi, a Demokratikus Koalíció és a LMP politikusai, önkormányzati képviselői, jelöltjei merünk bátrak lenni! Céltudatosak, döntésképesek vagyunk, hogy beteljesítsük Miskolc álmát!
A szövetségünk továbbra is nyitott, hiszen értjük és halljuk az ellenzéki szavazók vágyát az ellenzéki összefogásra, együttműködésre. A tárgyalások, az önkormányzati jelöltállítás jelenleg is zajlik.
Várjuk azokat a miskolci ellenzéki pártokat, akik tudják, érzik, értik, hogy Miskolc változásra vágyik!
Stabil és elszánt politikai közösségként hiszek Bennetek és hiszek magamban. Meg tudjuk csinálni!”
(Hegedűs Andrea/Demokratikus Koalíció sajtóközleménye)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
