Az augusztus 20-i rendezvényen fogdosott és erőszakoskodott nőkkel a borsodi férfi

Megosztás

Letartóztatták a férfit, szexuális erőszak kísérlete, garázdaság és szeméremsértés gyanúja merült fel.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy borsodi kisvárosban tartott augusztus 20-i rendezvényen – trágár kifejezések használata mellett – megragadta és fogdosni kezdte a sértettet, majd a földre húzva megpróbálta alsóruházatát levenni. A sértett segélykiáltását észlelték a vele egy társaságban lévők, odasiettek, így a gyanúsított távozott a helyszínről – írja közleményében a Miskolci Törvényszék.

A gyanúsított néhány perccel később két másik sértetthez ment oda, egyikőjüket simogatni kezdte, majd a másik sértettet – miután az rászólt a férfira és nem hagyta magát megcsókolni – egy alkalommal ököllel megütötte, melynek következtében a nő feje a kerítésnek ütődött. A gyanúsított ekkor megpróbálta a sértett ruházatát felhúzni, de cselekménye nem járt sikerrel, a közelben lévők ugyanis észlelték azt, így a férfi ismét elszaladt a helyszínről.

A terhelt cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet szexuális erőszak bűntettének kísérlete, garázdaság bűntette, könnyű testi sértés és szeméremsértés vétsége megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint a férfi terhére rótt kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmények miatt kiszabható büntetés tartama miatt és arra is tekintettel, hogy külföldi állampolgár lévén csupán ideiglenesen, munkavállalás céljából tartózkodik Magyarországon, fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Tartani kell attól, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, illetve alappal lehet következtetést levonni a bűnismétlés lehetőségére is.

Minderre figyelemmel a bíróság egy hónapra elrendelte a terhelt letartóztatását. A végzés végleges.

Kapcsolódó cikkek