Ideiglenes forgalmirend-változás Miskolc több pontján

Megosztás

A város útjainak felújítása miatt több helyen is forgalmirend-változásra, illetve némi várakozásra kell számítani a közlekedőknek. Van, ahol a parkolás is megváltozott, a változások többsége a miskolctapolcai utak felújítását érinti.

Folytatódik a miskolci utak felújítása. A napokban megkezdődik a Miskolctapolcai úthoz csatlakozóan az Iglói utca buszfordulóig tartó szakaszának az átépítése, mely során az első lépésben felmarják az útburkolat aszfaltfelületét. Mivel a következő néhány napban a munkavégzést jelzőőrök irányítják, ezért a gépjárművel arra közlekedőknek rövid idejű várakozásra kell számítaniuk. Továbbá, várhatóan a jövő hét közepétől, az Iglói utcában lévő buszmegállókat áthelyezik, a Bay Zoltán tér parkolójában pedig ideiglenes megállót alakítanak ki. A buszközlekedés biztosítása érdekében a parkolóban húsz helyet átmenetileg megszüntetnek, ezért a felújítás idején a gépkocsival közlekedőknek érdemes az Enyedi György utcai nagyparkolót vagy a Győri utcai parkolót igénybe venniük.

Megkezdődött a Fagyöngy utca, valamint a Csabai és a Görömbölyi utak felújítása is. A kivitelezéssel érintett szakaszokon a forgalmirend módosítására, egyirányúsításra, valamint félpályás forgalomkorlátozásra kell számítani.

A felújítás miatt a kivitelező az autósok türelmét és szíves megértését kéri – erről a Miskolci Városháza értesítette lapunkat.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek