Teljes megújuláson esett át a Miskolc-Kistokaj összekötő útszakasz

Megosztás

A munkálatok még az Y-híd építéséhez kapcsolódtak. A bruttó 299 millió forintból megvalósított beruházásnak köszönhetően csökken a zaj- és porszennyezés, és biztonságosabb lesz a közlekedés a városrészben. A most megújult útszakasz közel két kilométeres.

A szerdai ünnepélyes út átadón Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedési államtitkára ismertette, hogy az elmúlt időszakban hazai és uniós forrásból több útszakasz is megújult az országban, köztük a Magyar Közút kezelésében kétszáznyolcvannyolc országos út, közel egyezer kilométer hosszan, ezen túl nyolcvankilenc mellékút, mintegy százhatvan kilométer szakaszon. Az elmúlt időszak legjelentősebb Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közútfejlesztései a Települési Területi Operatív program (TOP) 3,3 milliárd forintos támogatási keretéből valósultak meg. 

„Azzal, hogy most a Kisfaludy utat leaszfaltoztuk, illetve felújítottuk, lezártunk egy nagy projektet, az Y-híd megvalósításának projektjét. Ez Miskolc életében egy soha nem látott mértékű útfejlesztés volt, amely három évvel ezelőtt kezdődött és most lezárult, átadásra került a teljes szakasz” – mondta Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője. Megköszönte az itt élők végtelen türelmét, amelyet tanúsítottak ebben a hosszú időben, a sok áldozatot, amit hoztak a kerülőutakon történő közlekedéssel és az építéssel járó kellemetlenségek elviselésével. Hozzátette, bízik benne, hogy most már hosszú időre megoldódnak a közlekedési problémák a városrészben.

Az útpálya és a meglévő járda közötti leromlott állapotú vízelvezető sáv is megújult, összesen 1180 méter hosszúságban. Az útfelújítás mellett új útpadka épült 360 köbméter kőzúzalék felhasználásával, valamint az út mellett lévő csapadékvíz elvezető árkok, átereszek, csapadékcsatornák tisztítására is sor került. A forgalombiztonságot növelve a szakemberek új KRESZ táblákat helyeztek ki és a felújított útszakasz új, tartós burkolati jeleket kapott. (Minap.hu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek