Tragédia történt a bevásárlóközpontban

Megosztás

Az egyik legismertebb magyar plázában egy férfi kiugrott a negyedik emeletről, így lett öngyilkos. A szemtanúkat nagyon megrázta az eset. Szerda délelőtt 10 óra után lezuhant egy férfi a Mammut bevásárlóközpont negyedik emeletéről.

Fél 11 körül egy idős asszony arra lett figyelmes a budai bevásárlócenter harmadik emeletén, hogy a felette lévő emeletről egy férfi zuhanni kezd – ezzel a hírrel kereste fel a Blikket egyik olvasójuk. Elmondása szerint ő maga nem sokkal korábban tért be az üzletházba a kérdéses időben, akkor indult a rendőrségi helyszínelés is: a földszinten éppen állították fel a helyszínelő sátrat és takarták le az egyértelműen férfinak látszó holttestet.

Tíz perccel később a rendőrség lezárta a bejáratot, de az érintett hölgy még ki tudott jutni az épületből.

– “Megrázó volt ennyit is észlelni az esetből. Nagyon megijedtem.” Az idős néni azt mondta a rendőröknek, azt látta, hogy a férfi ugrik, majd egy óriási csattanást hallott.

A Blikk megkeresésére a rendőrség megerősítette az eset tényét, valamint azt, hogy nem bűncselekmény történt.

“Az esettel kapcsolatosan idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel” – írták a BRFK-tól.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek