Ijesztő: egy negyvenezres méhraj szállta meg a társasház egyik fáját a szomszéd megyében

Megosztás

Az egri társasház lakói igencsak meglepődtek, hogy szinte egyik pillanatról a másikra mekkora méhraj költözött az udvar egyik fájára. A szakemberek mentési munkálataiban egy kisgyermek is segédkezett.

A lakók féltették a gyerekeket, ezért kihívták a darázsvadászokat, akik egy különös módszerrel költöztették el a méheket. 

Egy több 40 ezer fős méhraj szállt meg egy fenyőfát egy egri társasház udvarán. A szakértő az RTL Híradónak azt mondta: korábbi élőhelyüket kinőhették, ezért a királynő kirepült, a dolgozok pedig követték, hogy új helyet keressenek. A lakóközösség darázsvadászokat hívott ki a hatalmas rajhoz, ők egy befogó vödörbe rakták a méheket. A munkában az egyik ott élő kislány is segíthetett. 

Védőfelszerelést kapott és ő permetezte le hideg vízzel a méheket (ettől a szakemberek szerint a méhek lenyugszanak).

Ezután a vödröt visszatették a fára és estig vártak, hogy minden méh belerepüljön. A befogók 4-4,5 kilós súlyúra mérték a rajt. Egy kiló nagyjából tízezer darab így 40-45 ezren lehettek. Karantén telephelyre vitték őket, ahol majd saját kaptárat kapnak és később mézet is tudnak majd termelni – számolt be erről az Rtl.hu.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek