Választási törvény: a Fidesz tovább emeli a belépési küszöböt

Megosztás

Az LMP szerint már szinte hagyománynak tekinthető, hogy egy-egy választás közeledtével a kormánytöbbség újra és újra átírja a választási törvényt, ezzel bizonyítva, hogy kifejezetten ellenükre van a tisztességes verseny. A zöld párt kiszúrta, hogy a mostani változtatás is tartalmaz egy nagyon aggasztó részt:

a tízezer fő feletti településeken mostantól az állíthat kompenzációs listát, aki a körzetek legalább kétharmadában állított jelöltet, miközben eddig ehhez elég volt az ötven százalékot elérni.

Csárdi Antal frakcióvezető-helyettes szerint ez a Fidesz sokadik olyan módosítása, aminek egyetlen célja, hogy lezárja a versenyt kívülről jövő, új szereplők előtt. -Ez a módosítás még csak nem is a jelenleg létező ellenzéki pártok ellen szól, ők ezt a szintet is könnyen meg fogják ugrani. Ez a módosítás pont, hogy a jelenlegi ellenzéken kívüli szereplőknek, és az új, ma talán még nem is létező formációknak okoz súlyos problémát. Ez egy újabb civilellenes törvény, mert az önkormányzati választás az egyik utolsó, ahol még helyi, lokálpatrióta vagy egy-egy ügy mellett kiálló civilszervezetek is indulhatnak a választásokon, hangsúlyozza a politikus.

Az LMP szerint a választási verseny akkor jó, ha nyitott, és az új szereplőknek a lehető legkisebb versenyhátránya van a már közhatalmi funkciókat birtokló pártokkal szemben. Egykor az LMP is külső szereplőként lépett be a politikai térbe, de a Fidesz döntéseinek következtében, ha most alapítanánk pártot, már sokkal kisebb esélyünk lenne a sikerre.

Ezért mi nem fogunk soha olyan javaslatot támogatni, ami tovább emeli a belépési küszöböt, még akkor sem, ha ezzel a saját magunk számára teremtünk versenyhelyzetet, zárja közleményét a párt.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkr

Kapcsolódó cikkek