Életveszélyes kobrák Borsodban – az állatkert legbizarrabb hívásai

Megosztás

A megyeszékhely állatkertjének munkatársaihoz számos lakossági bejelentés érkezik, amelyek többségében a bajba jutott, sérült állatokról szólnak. Sokszor a szakemberek számára is csak a helyszínen derül ki, hogy valójában miről van szó és bizony néha az derül ki, hogy a madárfiókának, vagy éppen a törött szárnyú lepkének nem feltétlenül kell a külső segítség.

Az ilyen jellegű hívások mindegyike a jószándékról szól és néha mókás esetek is történnek. Például néhány évvel ezelőtt egy szemfüles építkezőnek hála az állatkert munkatársai egy vízóraaknában talált, ám a felújítás miatt útban lévő vízisikló tojásokért mentek ki. A szerencsés állatokat később sikerült is kikeltetni és szabadon engedni.

De van, amikor ezeknél is furcsább bejelentéssel találkozunk, írja a Miskolci Állatkert közösségi oldalán.

-Ilyen volt, amikor egy napon borízű hang közölte a telefon túlvégéről, hogy az egykori Tokaj Szolgáltatóház mögött „életveszélyes kobrák vadásznak”. Egy másik szemtanú szerint a kígyók olyanok, „amilyeneknek furulyázni szoktak a kosárban”. Nem volt teljesen elképzelhetetlen, mert sajnos valójában döbbenetes mennyiségben tartanak veszélyes fajokat hobbiállatként.

Az állatkert munkatársa azon nyomban a helyszínre sietett, ahol valóban jól lehetett látni az alacsony fűben heverésző kígyókat. Az egyik tényleg nagyon „kobrás” testtartásban volt, ami azonban nyugodt kobránál furcsa. Ráadásul meg sem mozdultak, ekkor már gyanús volt, hogy valami nincs rendben az állatokkal. A beszámoló szerint teljes mozdulatlansággal várták az állatok, míg a szakember odaért, aki felvette őket és megállapította, hogy egészen aprólékos megmunkálású fakígyókról van szó.

Élethű festéssel, mozgatható ízesülésekkel. “Gyanítjuk, hogy az egyik ablakból nagyon jól szórakozott valaki: két fakígyó tartott rettegésben egy lakótömbnyi embert, és okozott a tapasztalt állatkerti dolgozóknak is nem kis fejfájást.” – zárja mókás visszaemlékezését a Miskolci Állatkert.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek