Soha nem látott eltiltást kapott a DVTK egykori csatára

Megosztás

A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén rendkívül szigorú ítéletet hozott a hétvégi BKV Előre–Kisvárda II bajnoki mérkőzésen a játékvezetőt megütő és lefejelő, korábban már kiállított Busai Attila ügyében: a korábbi korosztályos válogatott játékost hat évre eltiltották a labdarúgással kapcsolatos tevékenységektől.

Az NBIII Keleti csoportjának 33. fordulójában rendezett mérkőzésen a Kisvárda FC utánpótláscsapata a hosszabbításban szerzett két góllal fordított, és 2–1-re megverte az akkor már csak nyolc emberrel futballozó BKV Előrét – a hazaiaktól Busai Attila, Girán Máté és Kubó Gábor is piros lapot kapott, sőt, ifj. Albert Flórián vezetőedzőt is kiállította Büki Gábor játékvezető.

A találkozó lefújása után a hazai játékosok megrohamozták a bírót, hevesen reklamáltak a meccsen hozott ítéletek miatt, és tettlegességre is sor került. A Nemzeti Sport értesülései szerint a BKV Előre játékosa, a korábbi U-válogatott, több NB I-es csapatban is futballozó, 2016-ban a Ferencvárossal bajnoki címet szerző

Busai Attila megütötte és lefejelte Büki Gábort, az eset után nem sokkal azonban bement a játékvezetői öltözőbe, és elnézést kért tőle.

A történtek után kedden összeült az MLSZ fegyelmi bizottsága, amely a maximálisan kiszabható büntetési tétel felső határát kétszeresen meghaladó szankciót hozta:

hat évre eltiltotta Busait a labdarúgással kapcsolatos összes tevékenységtől.

„Busai Attila a BKV Előre–Kisvárda II mérkőzés 75. percben történt kiállítását követően a pályán, majd a mérkőzés lefújása után a pályán és az öltöző felé vezető úton is rátámadt a mérkőzés játékvezetőjére, akit lefejelt és ököllel is megütött. A játékvezető utóbbi támadásnál elesett, a lábát és a csípőjét is megütötte. A labdarúgó több kirívó fegyelmi vétséget is elkövetett, valamint tettlegességével veszélyeztette a játékvezető testi épségét. Ez a magatartás összeegyeztethetetlen a labdarúgás alapelveivel, valamint az emberi viselkedés alapvető normáival. A FEB ezért olyan büntetést szabott ki, amely kétszeresen meghaladja a Fegyelmi Szabályzat vonatkozó pontjában rögzített tételkeret felső határát”

– áll az MLSZ hivatalos honlapján a fegyelmi bizottság ítélete.

A feszült hangulatban véget érő találkozóval kapcsolatosan a fegyelmi bizottság további ítéleteket hozott: a szintén kiállított Kubó Gábor és Girán Máté egy-egy, míg a lelátóra küldött Albert Flórián vezetőedző három meccsre szóló eltiltást kapott.

A BKV Előre labdarúgócsapata egy Facebook bejegyzésben a következőképpen nyilvánította ki véleményét a játékvezető aznapi teljesítményéről:

“A 25. életévét még nem betöltött Büki sportárs képességeit meghaladta ennek a mérkőzésnek a levezetése. Ezen nincs mit csodálkozni! Mindössze 18 éves, amikor búcsúzik az aktív labdarúgástól, utolsó aktív évében 5 mérkőzést játszott, ebből is kettőn csak csereként lépett pályára. 18 évesen úgy gondolja, hogy talán több tehetsége lesz majd a játékvezetéshez. Hát valószínűleg rosszul mérte fel a helyzetet. De nem csak ő, valószínűleg azok is akik idáig egyengették a játékvezetői pályafutását. Vagy idáig mindíg a helyzet magaslatán volt, és csak most fogott ki egy rossz napot? Bízunk abban, hogy ez az utóbbi az igaz. Hihetetlen sok téves (?????) ítéletet, botrányos játékvezetést mutatatott be az ifjú játékvezető. Folyamatosan provokálta a hazai játékosokat beszólásaival, kritizálta őket játékuk miatt. Egy játékvezető, ha úgy gondolja, hogy valami méltánytalanság éri a játékosok, edzők felől, könnyen a zsebébe nyúl, villan a sárga, vagy a piros lap, máris büntet. De ki védi meg a játékosokat, ha találkoznak egy arrogáns, öntelt, szemtelen játékvezetővel?”

Busai Attila a 2017-18-as idényben volt a DVTK játékosa. A miskolci csapat kötelékében 44 alkalommal ölthette magára a piros-fehér mezt, melyben 3-szor sikerült betalálnia az ellenfelek kapujába.

A mérkőzés összefoglalóját alább megtekinthetik:

Kiemelt kép: Busai Attila balra elöl (nso.hu)

nso.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek