Péntek reggel ismét autó és villamos találkozott közvetlen közelről, ezúttal Diósgyőrben, a Táncsics térnél.
Frissítés: Egyik olvasónk épp a helyszínen volt és elmondta, hogy a sofőr kicsúszott a villamossínre, a villamos sokkal az eset után érkezett meg és megállásra kényszerült. Ez látható a fényképen.
Szinte minden hónapra jut egy villamosbaleset, legutóbb Miskolc főutcáján, a Gyula utcai kereszteződésben a kora délutáni órákban egy Suzuki típusú személygépjármű sofőrje – ezidáig ismeretlen okokból – a villamos elé hajtott, mely az autó oldalának ütközött.
Egy korábbi cikkünkben feltettük a kérdést, hogy mért ilyen gyakoriak a villamosbalesetek a borsodi megyeszékhelyen. Molnár Emil alezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője azt nyilatkozta lapunknak, hogy havonta legalább egyszer történik baleset villamos és személygépjármű részvételével. Ilyenkor az esetek túlnyomó hányadában nem a villamosvezető, hanem a gépkocsi sofőrje a vétkes, az okok általában figyelmetlenségből, valamint az alapos tájékozódás és a közlekedési távolság betartásának teljes hiányából fakadnak.
Kép: Veronika Lénárd
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!