Jó reggelt Miskolc! Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Megosztás

Ilyen időre számíthatunk

Csütörtökön a felhős időben rövid napos időszakokra számíthatunk. Délutántól egyre több helyen alakulhat ki eső, zápor. Többfelé élénk, délnyugaton erős lesz a déli-délnyugati szél. Hajnalban -5, +6 fokig csökken a hőmérséklet. Elsősorban északon, északkeleten várható még fagy. A délután már enyhébb lesz, 9 és 20 fok között alakulhatnak a maximumok. Nyugaton, délnyugaton érhetjük el a 20 fokot.

Ma őket ünnepeljük

Névnap

Zalán, Amadé, Amadea, Amadeusz, Amadó, Gujdó, Izidor, Izor

A Zalán név eredete és jelentése: Eredetére többféle magyarázat is él. Anonymus Saladus néven említi a honfoglalás előtt a Duna-Tisza közén uralkodó vezért. A Tisza mentén található egy Szalánkemén nevű helység, azonban az is elképzelhető, hogy Anonymus a helységnévből alkotta az uralkodó nevét. A helynév szláv eredetű, jelentése: sós kő. Női párja: Zalánka. Más elképzelés szerint a Zalán név török eredetű, jelentése: dobó, ütő. Bizonytalan az is, hogy mi volt a név eredeti kiejtése, lehetett Szalan esetleg Salán is; a jelenlegi Zalán olvasat valószínűleg téves, ez Vörösmarty Mihály Zalán futása című műve révén terjedt el.

A Zalán név jellemzése: Az erő és a tenni akarás jellemzi. Filozofikus, tanítói alkat, aki önzetlen, önfeláldozó és segítőkész. Életcélja az emberiség sorsának jobbítása, amiért gyakran feláldozza önmagát is (a saját érdekeit nagyon gyakran háttérbe szorítja). Általában azért nem gazdagodik meg, mert amint hozzájut valamihez szétosztja a rászorulók között.

Kutya névnap:

Ördög, Cucu

Cica névnap:

Kiváncsi, Ördög

Hörcsög névnap:

D’Artagnan

Születésnaposok

1848 – Puskás Ferenc magyar hadmérnök, az első budapesti telefonközpont megépítője és első igazgatója, Puskás Tivadar öccse († 1884)

1853 – Vincent van Gogh holland posztimpresszionista festőművész († 1890)

1945 – Eric Clapton brit rockzenész

1962 – MC Hammer amerikai rapper

1964 – Tracy Chapman amerikai zeneszerző, énekesnő

1968 – Céline Dion többszörös Grammy-díjas kanadai énekesnő

1976 – Tariska Szabolcs magyar dalszövegíró-előadóművész. Az 1993-ban alakult és 2007-ben feloszlott Amorf Ördögök alapító tagja, énekese és dalszövegírója. 2010-ben az Amorf Lovagok együttes alapítója (Tövisházi Ambrussal). Péterfy Bori, a Magashegyi Underground, a Superstereo, Odett, Zséda, Kulka János, Dallos Bogi, Compact Disco dalszövegírója.

1986 – Sergio Ramos spanyol labdarúgó

Erről híres a mai nap

Az orvosok Napja (Magyarországon 2015-től)

Ezen a napon történt

1722 – Az erdélyi országgyűlés elfogadja a Pragmatica sanctio törvényeit, azaz a Habsburg-ház nőági örökösödési jogát. A magyar országgyűlés ugyanezt 1722. június 30-án fogadja el.

1867 – Az Amerikai Egyesült Államok megvásárolja Alaszkát az Orosz Birodalomtól 7 200 000 dollárért.

1945 – Somogyszob községet elfoglalják a szovjet csapatok a második világháború után.

2008 – A schengeni szabványoknak megfelelően építik át Ferihegyen az ellenőrzőrészeket.

Ezek voltak a legfontosabb cikkeink ma reggelig

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek