Borsodban hivatalokat zártak be, miközben a Posta négy felsővezetőjének fizetése 20 millió

Megosztás

Havonta húszmillió forintot vág zsebre a vezérigazgató és három helyettese. Összességében pedig a Posta bérköltsége minden hónapban egymilliárd forint, ebből 600 milliót harminc felsővezető járandósága tesz ki. De a helyi postahivatalokat be kellett zárni. Jól van ez így?

A Magyar Posta nemrég elbocsátotta 1200 munkavállalóját. Korábban pedig több postahivatala bezárásáról döntöttek, így Miskolcon és Borsod megyében egyaránt.

Akkor azt is ismertették, hogy a vállalat tavaly novemberben kinevezett új vezetésének kiemelt feladata a szervezet hatékonyságának növelése, a modern és 21. század követelményeinek megfelelő üzletmenet és szolgáltatási színvonal kialakítása – írja az Egriugyek.hu.

Vajon a Magyar Posta – amely állami cég – mekkora létszámú vezetéssel is dolgozik, a vezetői fizetések pedig mekkora összeget jelentenek havonta.

A közérdekű adatokat elsőként a cég weboldalán keresték, ám mivel itt nem találták, közérdekű adatigényléssel fordultak a Postához.

A határidőt betartva kapta meg a választ a lap és azt a linket, ahol mindenki számára hozzáférhető az információ.

A Magyar Postának 1 vezérigazgatója és 3 helyettese van. 

Balczó Barnabás vezérigazgató havi 5 millió forintos fizetése mellett, 650 ezer forintos igazgatósági tiszteletdíjat, 240 ezer forint egyéb juttatást és 20%-os prémiumot kap.

Kohuth Viktor üzleti vezérigazgató-helyettes havi 4 millió forint fizetése mellett 450 ezer forintos igazgatósági tiszteletdíjat, 240 ezer forint egyéb juttatást és 20%-os prémiumot kap.

Horváth Tamás szervezetirányítási vezérigazgató-helyettes szintén havi 4 millió forintos fizetést kap, ő nem tagja az igazgatóságnak, így csupán 240 ezer forint egyéb juttatást és 20%-os prémiumot kap.

Szíj Tibor István pénzügyi vezérigazgató-helyettes szintén havi 4 millió forintos fizetést kap, ő sem tagja az igazgatóságnak, így ő is csupán 240 ezer forint egyéb juttatást és 20%-os prémiumot kap.

A Magyar Postának további 27 fő vezető beosztású dolgozója van, úgy mint:

biztonsági főigazgató,

humánerőforrás főigazgató,

jogi és koordinációs főigazgató,

informatikai főigazgató,

társaságvédelmi igazgató,

digitalizációs fejlesztési igazgató,

postai termékfejlesztési igazgató,

pénzforgalmi és közvetített szolgáltatások igazgató,

retail értékesítési igazgató,

ügyfélszolgálati igazgató,

logisztikai üzemeltetési igazgató,

logisztikai fejlesztési igazgató,

logisztikai termékfejlesztési igazgató,

infrastruktúra igazgató,

hálózat fejlesztési igazgató,

hálózati igazgató,

központi területi igazgató,

nyugat-magyarországi területi igazgató,

kelet-magyarországi területi igazgató,

treasury igazgató,

kontrolling igazgató,

vagyongazdálkodási igazgató,

IT üzemeltetési igazgató,

IT megoldások igazgató,

IT irányítási igazgató,

marketingkommunikációs igazgató,

ellenőrzési igazgató, koordinációs igazgató.

Számítások szerint ők összesen havi közel 600 millió forintjába kerül a cégnek. 

Összesen – nagyságrendben – 1 milliárd forint minden egyes hónapban a Magyar Posta azon bérköltsége, amit a vezető beosztású dolgozók visznek haza. 

forrás: ugytudjuk.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek