Sima győzelemmel kezdte a magyar labdarúgó-válogatott az EB-selejtezősorozatot

Megosztás

A magyar “nemzeti tizenegy” a Puskás Arénában 3–0-ra győzött Bulgária ellen a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének G-csoportjában.

Nem kellett sokat várni a mérkőzés első góljára; a 7. percben Szoboszlai Dominik centerezte be a labdát a tizenhatoson belülre, melyet Sallai Roland tűzött kapura, ez a lövés azonban kipattant a kapusról, majd Willy Orbán próbálkozott közvetlen közelről, végül Vécsei Bálint pofozta a hálóba a kipattanót. A második találatot a 26. percben Szoboszlai jegyezte szabadrúgásból, melyet kb. 25 méterről zúdított a kapu bal felső sarkába, végül a 39. percben Szoboszlai hosszú megindulása után egy védő lábáról Ádám Martin elé került a labda, aki bal lábbal laposan a jobb alsóba gurította a labdát. Ezután a parádés játékrész után a második félidőben már nem volt ilyen lehengerlő a támadójáték, de sikerült a srácoknak kapott gól nélkül lehozni a mérkőzést, így már az első félidőben kialakult a végeredmény.

A csoport másik mérkőzésén Szerbia válogatottja 2-0-ás győzelmet aratott Montenegróban, ahol a magyar csapat majd júniusban lép pályára a következő fordulóban.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek