Borsod legszebb helyei – Edelényi kastélysziget

Megosztás

A Bódva folyó által körülölelt szigeten álló edelényi L’Huillier-Coburg (vagy Eszterházy-Forgách) kastély Magyarország legnagyobb barokk kastélya.

A kastélyhoz tartozó birtokot Jean-François L’Huillier, egy Franciaországból származó nemesember kapta zálogba II. Rákóczi Ferenctől. L’Huillier a Habsburgok seregében harcolt a török ellen Magyarország visszafoglalásáért, azonban a Rákóczival való üzleti kapcsolatai miatt gyanússá vált a bécsi udvar szemében, ezért a szabadságharc idejére Itáliába helyezték át az egységét. Miután az 1710-es években visszatért Magyarországra, katonai szolgálataiért bárói rangot kapott. Ekkor kezdte építtetni magyar főnemeshez méltó kastélyát az edelényi birtokon, melynek befejezését már nem érhette meg, halála után lánya, Mária Terézia örökölte az ingatlant.

A kastély építéséről és annak körülményeiről nem maradt fenn sok információ, azonban valószínűsíthető, hogy L’Huillier felesége, lánya, és veje, Forgách Ferenc gróf jelentős szerepet vállalt a kastély befejezésében és az uradalmi épületek felépítésében. A kastély fénykora a 18. század második felére esett, amikor az építtető unokája, Forgách Ludmilla és második férje, Eszterházy István gróf nagyszabású átalakításokat végeztek a kastélyon; többek között ekkoriban készült el Magyarország legnagyobb összefüggő rokokó falképe is.

A festmények Lieb Ferenc alkotásai, aki a 18. században több főúri kastélyban is tevékenykedett

Ludmilla halála után első házasságából származó fia, ifjabb Dessewffy Ferenc grófra szállt a birtok, aki sosem nősült meg, így örökösök híján halt meg 1820-ban. A törvény értelmében az edelényi uradalom a koronára szállt, melyet egy évtizeddel később a német Szász-Coburg-Gotha családból származó Ferdinánd herceg vásárolt meg. A Coburgok azonban nem költöztek be az edelényi kastélyba, melyet inkább gazdasági célokra használtak. Ők alapították az ország első cukorgyárát Edelényben, a birtokon pedig intenzív mezőgazdasági tevékenység folyt, emellett a kastély egy részét a helyi járásbíróságnak adták bérbe. Mivel már senki nem lakott életvitelszerűen a kastélyban, megkezdődött lassú pusztulása.

A kastély madártávlatból

Az 1910-es években egy állagmegóvó felújításon esett át az épület, majd 1928-ban állami tulajdonba, az Igazságügyi Minisztérium kezelésébe került. A második világháború végéig többek között börtönhelyiségeket, csendőrlaktanyát, szolgálati lakásokat és gazdasági létesítményeket alakítottak ki a birtokon, majd a megszálló szovjet hadsereg helyi parancsnoksága költözött be a kastélyba. Az államszocializmus évtizedeiben, majd a rendszerváltás után tovább folytatódott az épület romlása, végül a 2000-es években a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága vette át a kastély kezelését, amely két ütemben valósította meg a kastélysziget rekonstrukcióját; először a kastély külseje, belső tereinek nagy része, valamint a sziget kastélyhoz tartozó része újult meg, majd megindulhatott a sziget egyesítése, illetve a kastély látnivalóinak bővítése, emellett a Bódva holtágát is rendbehozták, hogy egységes víztükör vegye körül a birtokot, mint fénykorában.

A kastély jelenleg múzeumként funkcionál, különböző kiállítások várják a műkedvelő látogatókat, emellett a kastély esküvői szertartások és keresztelők helyszínéül is szolgál. Az Edelényi kastélysziget egyes helyiségei bérelhetők rendezvények, bálok, céges ünnepségek megrendezésére is.

Képek: nof.hu, csodahelyek.hu, edeleny-kastely.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek