Megvan, mikor látogat Budapestre a pápa

Megosztás

Novák Katalin államfővel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozni fog.

„Ferenc pápa, elfogadva az állami és egyházi hatóságok meghívását, apostoli látogatást tesz Magyarországon ez év április 28. és 30. között, meglátogatva Budapest városát”– írja közleményében a Magyarországi Apostoli Nunciatúra.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának közleményében ezzel egyidőben pedig úgy fogalmaznak, „a pápa apostoli útja nagyon fontos esemény nemcsak a katolikusoknak, hanem minden magyarnak határon innen és túl”. Hozzátették, hogy „a Szentatya korára tekintettel a találkozásokra budapesti helyszíneken kerül sor, amelyekre, különösen a vasárnapi szentmisére szeretettel hívunk és várunk mindenkit hazánkból és a környező országokból egyaránt”.

A hivatalos program szerint Ferenc pápa április 28-án délelőtt érkezik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre,ahonnan azonnal a Sándor-palotába megy, ahol találkozik Novák Katalin köztársasági elnökkel, majd Orbán Viktor miniszterelnökkel is, illetve „az állami hatóságok, társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel” a Karmelitában.Délután már a Szent István Bazilikában találkozik „püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal”.

Április 29-én szombaton reggel apostoli látogatását a pápa egy „magánlátogatással” folytatja a Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban, majd „szegényekkel és menekültekkel” találkozik az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban. Ezután „fiatalokkal” találkozik a Papp László Sportarénában, este pedig magántalálkozón vesz részt a Jélus Társasága tagjaival az Apostoli Nunciatúrán.

Mielőtt április 30-án visszarepülne Rómába, még tart egy szentmisét a Kossuth Lajos téren, aztán találkozik „az egyetemi és kulturális élet képviselőivel” a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán.

via 444.hu; Fotó: MTI/Vatikáni Média

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek