A bíróság Szilágyi Liliána édesapja ellen döntött

Megosztás

Most már jó másfél éve tart a huzavona Szilágyi Liliána és édesapja között, de eddig kettőből kétszer ítéltetett kudarcra Szilágyi Zoltán. A jogerős végzés szerint ugyanis az úszószövetség nem követett el sem rágalmazást, sem becsületsértést. Vajon mi lesz a folytatása a történetnek?

Jogerős végzést hozott a Fővárosi Törvényszék, miután Szilágyi Zoltán rágalmazás és becsületsértés miatt büntető feljelentést tett a lánya, Szilágyi Liliána ügyével foglalkozó, a Magyar Úszó Szövetség által felállított Eseti Bizottság valamennyi tagja ellen az őt elmarasztaló megállapításaik nyilvánosságra hozatala után. Az elsőfokú bíróság döntését helyben hagyva kimondták, a testület semmilyen formában nem követett el sem rágalmazást, sem becsületsértést, azaz az eljárást bűncselekmény hiányában szüntette meg a törvényszék.

A végzés külön kitér arra, hogy az Eseti Bizottság minden tekintetben jog szerint járt el, így megállapításait a tanú meghallgatások mellett egy korábban született, jogerős bírósági ítéletre alapozta, amely egyértelműen kimondta, hogy Szilágyi Zoltán milyen cselekményeket követett el kiskorú lánya sérelmére korábban.

A korábbi, az Eseti Bizottság számára is hivatkozási alapként szolgáló ítélet szerint „A bíróság megállapította, hogy dr. Szilágyi Zoltán Szilágyi Liliána irányában tettlegességig elmenő agresszív magatartást tanúsított, továbbá megállapította, hogy dr. Szilágyi Zoltán kisebbik gyermeke, Szilágyi Gerda fejlődését veszélyezteti.” (via Hvg)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek