Költséges szívesség – a képernyőidő módosításáért 400 ezret számolt fel

Megosztás

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen zsarolás bűntette és csalás bűntette miatt, aki miközben szívességből a sértett mobiltelefonján a képernyőidőt módosította, netbankos számlájáról 200 000 forintot levett, majd pedig amikor ezért felelősségre vonták, a sértett lakására ment, testi erőszakkal elvette a telefonját és újabb 200 000 forintot átutalt róla. 

A vádirat szerint a vádlott 2022. július hónap elején a nagymamájával és annak két barátnőjével egy szirmabesenyői ingatlanon tartózkodott, amikor az egyik barátnő arra kérte, hogy segítsen neki a mobiltelefonján a képernyőidőt módosítani.

A vádlott átvette a telefont, és miközben nyomkodta, megkérdezte a sértett születési dátumát. Ezt az információt felhasználva, mivel az egyezett a belépő kóddal, netbank alkalmazáson keresztül a sértett bankszámlájáról 200 000 forintot átutalt egy ismerőse részére. Amikor a nő az este folyamán a saját lakásán belépett a netbank alkalmazásba, észlelte az utalás tényét, felhívta a vádlottat, valamint üzenetet is küldött neki, hogy számon kérje, azonban nem tudta elérni. Másnap a vádlott a reggeli órákban megjelent a sértett miskolci lakásán, és ahelyett, hogy magyarázattal szolgált volna, ismét elkérte a sértett telefonját. A nő azonban nem adta oda, betette a nadrágjába, a vádlott erre az egyik karjával átfogta a nyakát, az állát húzta felfelé, míg másik kezével a telefont akarta kivenni a nadrágból. A sértett védekezett, de ijedtében végül is engedte, hogy a vádlott elvegye tőle a telefont, aki azonnal távozott a lakásból.

A vádlott ezután a telefont használva, ismételten levett 200 000 forintot a sértett bankszámlájáról, majd a telefont letette a lakás ajtaja elé, becsengetett és elszaladt.

A vádlott ismerőse, aki számára az összesen 400 000 forint összegű átutalás történt, nem tudott arról, hogy az bűncselekmény elkövetéséből származik, ezért a készpénzt felvette, a vádlottnak átadta, aki azt szinte teljes egészében elköltötte.

A bántalmazás következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott – írja az ugyeszseg.hu.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek