Közzétették a listát, megmenekülhet a Papszer utcai múzeum

Megosztás

Tavaly szeptemberben a Herman Ottó Múzeum és az önkormányzat közös munkával elkészített egy pályázatot, melynek eredményéről pár napja kapták meg a biztató eredményeket.

„Ma délben, Európa tizenegy helyszínén, egyszerre időzített sajtótájékoztató keretében jelentetik be a “7 Legveszélyeztetebb Európai Örökségi Program” tizenegy továbbjutóját. A projekt 2013-ban indult, tehát idén 10 éves, meghirdetője és házigazdája az Europa Nostra, amely az Európai Unió civil örökségvédelmi szervezeteinek szövetsége. Egyébként ők is 60 évesek ebben az évben” – kezdte Dr. Tóth Arnold, a Herman Ottó Múzeum tudományos titkára.

Dr. Hajdu ildikó, a Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyettese; Veres Pál polgármester és Dr. Tóth Arnold, a múzeum tudományos titkára

A sajtótájékoztatón részt vett Veres Pál, Miskolc polgármestere, aki ismertette az eredményt:
„Felkerültünk az Europa Nostra 7 legveszélyeztetettebb műemlékének előválogatásaként a tizenegy közé. Egész pontosan a Herman Ottó Múzeum Papszer utcai épülete. Ez most már hivatalosan is azt jelenti, hogy Európa legveszélyeztetebb műemlékei közé sorolja ezt az épületet. Egyrészt jó hír, mert a város jól szerepelt egy pályázaton és örömteli, hogy végre ráirányítjuk a figyelmet erre az értékünkre. Másrészt szomorú, mert a felújítása közel 50 éve volt. A teljes rekonstrukció több milliárd forintba kerülne.”

Papszer

Kincsek egy romos házban – Treasures in a ruined house PAPSZER Miskolc, Hungary A Herman Ottó Múzeum nevezése az Europa Nostra 7 legveszélyeztetettebb műemlék pályázatára Nomination of the Herman Ottó Museum for the 7 Most Endangered Monuments of Europa Nostra Forgatókönyv – Screenplay by FODOR ERZSÉBET TÓTH ARNOLD Gyűjteményi szakértők

Ezután Dr. Hajdu Ildikó, a Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyettes asszonya vette át a szót, aki ismertette a többi pályázót is. Belguimból két jelölt is felkerült a tizenegyes listára. Az egyik Kortrijki vasútállomás, amit 1839-ben építettek, most az elbontás veszélye fenyegeti. A helyi civil szerevezetek most a műemlék megtartása mellett küzdenek. Belgium másik veszélyeztetett műemléke is, a Mariemonti Királyi Birtok és Múzeum. Ennek a története is a 19. századba nyúlik vissza. Következőként Bosznia-Hercegovinában, a Partizán emléktemető került említésre, ami 1965-ben jött létre. Az 1992-es háború alatt nagyon súlyos károkat szenvedett. Egy távoli ország, Grúzia is szerepel a listán. Méghozzá a Tchakvinji erőd, aminek az első alapjait a 8. században rakták le, de a háborúk alatt ezt is nagyon megrongálták. Különleges a németországi Nővérek Háza épületegyüttes, ami szintén veszélybe került. Egy barokk épület együttesről van szó. A Gidas villa, Görögországban, az oszmán modernizációt, vándorkézművesek korszakát idézi. Montenegro két kultúrtájat jelöltetett. Az egyik a Paštrovska Gora kultúrtáj, ahol gyönyörű természeti környezetben bukkanak fel történelmi emlékek. Az 1992-es földrengés rongálta meg erőteljesen. A másik Sveti Stefan, Paštrovići kultúrtáj, ami lényegében egy erődített kis város gyönyörű hidakkal , templommal. Nagyon különleges. Szerbia a Petrovac na Mlavi vízimalmokat jelölte. Szerepel a listán még egy magyarországi műemlék együttes, ez pedig a Memento park, amit Előd Ákos tervezett 1993-ban. Ezt önerőből próbálják fenntartani.

Dr. Hajdu Ildikó kiemelte, hogy mind a tizenegyen együtt küzdünk a műemlékekért. Fontos mérföldkőnek tartja, hogy a figyelmet sikerült ideírányítani és közösséget kovácsolni.

„A kiválasztás szempontjai között nem csupán a művészettörténeti jelentőség számít” – fűzte hozzá Tóth Arnold.
„Nagyon fontos, hogy milyen települési és civil összefüggés van egy-egy épület kapcsán.”
A pályázat során ezt próbálták kidomborítani.

Veres Pál a listán való szerepléssel abban reménykedik, hogy további európai uniós, illetve hazai forrásokra tudnak majd pályázni. Ha pedig a Papszer utcai kiállító épület felkerül a hetes listára, tízezer euróra lesz jogosult.

Kapcsolódó cikkek