Elrejtett kincseket talált a magyar kőműves brigád

Megosztás

Nem mindennapi kincsekre bukkant Szabolcsi Attila és csapata. A házak átalakításával és felújításával foglalkozó brigád épp abban a helyiségben dolgozott, amit a régi lakók konyhának használtak. Itt szerettek volna Attiláék kicserélni egy beépített szekrényt, ám a bontásnál valami oda nem illőre bukkantak.

Az asztalos elkezdte kibontani a beépített szekrény keretét, majd amikor ez sikerült, a szegőléc mögött egy kis üreget vett észre, ami tele volt pakolva lisztes zacskókkal. Miután kivették a falból amit találtak és kibontották, rácsodálkoztak a zacskók tartalmára.

Rengeteg régi száz- és ötszáz forintos volt felcímkézve a zacskókban, összesen 30 ezer forint értékben. Ezt a pénzt a lakók ötven évvel ezelőtt, 1970 és 1974 között tették félre, akkoriban a havi átlagkereset 2800 forint volt, akkoriban 15-20 ezer forintért vettek házakat az emberek

A Kossuth-százasok és az Ady-ötszázasok mellett pihent egy másik zacskó, ami jóval nehezebb volt a többinél. Amikor kibontották kiderült, hogy egy- és kétpengősökkel van tele a harmincas évekből. Voltak köztük ezüstből készült Horthy-féle ötpengősök, sőt egy 1938-as kiadású tízdolláros is.

A csapat a bontásnál valami oda nem illőre bukkant

Attila a kincseket videóban mutatta meg a közösségi oldalán, a Bors is így szúrta ki ezt az egyedülálló történetet.

– Ahogy terjedt a felvétel híre, hogy mire bukkantunk, azonnal megkeresett sok-sok olyan gyűjtő, aki kifejezetten régi pénzekre vadászik. Volt, aki a komplett pakkért 60 ezer forintot adott volna, de mi úgy voltunk vele, hogy inkább szétosztjuk magunk között, így ha otthon ránézünk a százasra vagy az ötszázasra, akkor rögtön eszünkbe jut ez az életre szóló élmény.

Természetesen a legnagyobb részt Tibor kapta, hiszen ő vette észre a lisztes zacskókat – mesélte a vállalkozó, hozzátéve, egyáltalán nem számítottak rá, hogy a helyiségben, ahol minden munkanap ebédelnek, ilyen kincsek vannak körülöttük.

Képek forrása: Magyar Numizmatikai Társulat – MNT

Kapcsolódó cikkek