Így áll a négy korábbi nyomozás a megyei kórházban

Megosztás

Nagy érdeklődés övezte legutóbbi cikkünket, amelyben egy a BAZ megyei kórházban folyó nyomozás részleteiről írtunk, ezért utánajártunk, hogy áll négy másik, évekkel ezelőtt indított eljárás.

Mint ismert, még 2019-ben több komoly bűncselekmény gyanújával kezdett vizsgálódni az adóhivatal és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház működésével kapcsolatban. Erről Polt Péter legfőbb ügyész tájékoztatta Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselőt, aki az Esti Újság cikke apropóján érdeklődött:

a lap korábban arról számolt be, hogy az intézményben engedély nélkül végeznek mesterséges megtermékenyítést, továbbá felmerült a szervkereskedelem gyanúja is. Sőt, több száz millió forint EU-s pénz felhasználását is vizsgálták az illetékes hatóságok.

Szerettük volna megtudni, hogy jelenleg hol tartanak az eljárások, ezért megkerestük az illetékes hatóságokat.

A NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága annak idején költségvetési csalás miatt kezdte meg a nyomozást. A Borsod24 érdeklődésére azt az írásos választ kaptuk, hogy a kérdéssel kapcsolatban

nincs nyilvánosságra hozható információ, így azt sem tudják közölni, hogy az eljárás még folyamatban van-e, vagy pedig lezárult.

Ezt követően, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitánysághoz fordultunk, ahova a BAZ Megyei rendőr-főkapitányság elfogultsága miatt került az ügy. Itt maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, ám lapunkat arról tájékoztatták, hogy a nyomozóhatóság a büntetőeljárást 2021. február 23-án megszüntette, mivel a cselekmény nem bűncselekmény.

A Nemzeti Nyomozó Iroda szerkesztőségünknek küldött válaszából pedig az derült ki, hogy mind az emberi test tiltott felhasználása, mind a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés ügyében az eljárást megszüntették, mivel egyik esetben sem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése.

kép: bazmkorhaz.hu

Kapcsolódó cikkek