A jászberényi recept 2024-ben is bejöhet? Hatalmas ellenzéki győzelem a Fidesz felett

Megosztás

A kormánypárt nem meglepő módon azonnal és látványosan el is távolodott az általa támogatott “független” jelölttől, a polgármester-jelöltjükön kívül ugyanis az összes egyéni (támogatott) képviselőjelöltjük is hatalmas vereséget szenvedett az egységes ellenzéktől.

Talán pont ez a típusú politizálás lehet a kulcsa annak, hogy jövőre helyi szinten a 2019-esnél is több helyen legyőzhető legyen a Fidesz? Egyre többen ezt rebesgetik, valamint érdekesség, hogy a DK hiányában ekkorát vert a Fideszre az ellenzéki összefogás, ahol nem is jelentek meg pártlogók.

A vártnál jóval simábban nyert Budai Lóránt ellenzéki polgármesterjelölt a vasárnapi jászberényi időközi önkormányzati választáson, és tízből tíz egyéni körzetben is az ellenzéki szövetség képviselőjelöltje győzött.

A Közösen Jászberényért színeiben induló jobbikos polgármester az időközi választáshoz képest meglepően magas, közel 60 százalékos részvétel (59,75%) mellett több mint kétszer annyi szavazatot kapott, mint a Fidesz által támogatott, ám függetlennek nevezett Besenyi Orsolya – írja a Telex.hu.

A jászberényi időközi polgármester-választás végeredménye:

  1. Budai Lóránt (Közösen Jászberényért): 8267 (67,24%)
  2. Besenyi Orsolya (a Fidesz–KDNP által támogatott független): 3671 (29,86%)
  3. Nagy Tímea (független): 185 (1,5%)
  4. László Péter (Mi Hazánk): 172 (1,4%)

Az újonnan felálló, 15 fős képviselő-testületben 11 tagja lesz az ellenzéki szervezetnek, és négy kompenzációs helyet kap a Fidesz.

„Ez az eredmény egy csoda”

– mondta Budai Lóránt a Közösen Jászberényért vasárnapi eredményváróján. A négy év alatt harmadszor megválasztott polgármester szerint az eredmény azt mutatja: megéri „tisztességgel, becsülettel, alázattal vezetni a várost”, és pozitív kampányt csinálni, a Fidesz felforgató tevékenysége pedig a visszájára sült el. A jobbikos polgármester úgy fogalmazott: ez az eredmény túlmutat Jászberényen, országos jelentősége van.

Se a plakátokra, se más kampányanyagokra nem kerültek fel a pártlogók, és kifejezett kérés volt az országos politikusok felé, hogy maradjanak ki a kampányból. A Választási Földrajz elemzői szerint nagyon jól tették ezt Budaiék, mert így „a lövészárkokon túlnyúlóan is tudtak szavazókat szerezni”.

A győzelmi recept másik hozzávalója az lehetett, hogy a kampány során a polgármester- és a képviselőjelöltek is tudatosan kerülték az országos témákat.

Kizárólag helyi ügyekről, problémákról és fejlesztésekről beszéltek, és nem Orbán Viktort vagy a NER-t akarták legyőzni, hanem többséget szerezni a képviselő-testületben a város vezetéséhez.

A Választási Földrajz elemzői is kiemelték, hogy „ezen a választáson a szavazók sokkal inkább a helyi viszonyokról mondtak véleményt”. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a Jászsági Térségi Tv választási műsorában az országos politika egyáltalán nem került szóba, a jelöltek helyi témákról beszéltek. „Ebből a választásból is kiválóan látszik – amit nagyon régóta szajkózunk –, hogy a szervezetépítés, a helyi beágyazottság és a szavazókkal való közvetlen kapcsolattartás, a helyi jelenlét mennyit tud számítani” – írták a választási eredményről szóló elemzésben.

Karácsony Gergely pedig úgy reagált, hogy az ellenzék vasárnapi győzelme egyszerre világos üzenet az állampártnak és az ellenzéknek.

„Az önkormányzati választásoknak a helyi közösségekről kell szólnia, nem a maguk pecsenyéjét sütögető pártokról”

– fogalmazott a főpolgármester.

A Jobbik szerint a választás tanulsága röviden az, hogy

„kétharmados győzelmet tud aratni egy igazi lokálpatrióta csapat a pártérdekekkel a helyi politikát mérgező Gyurcsány-párt nélkül, a Fidesszel és kollaboránsával, a Mi Hazánkkal szemben”.

Az MSZP pedig úgy látja: a jászberényi választás „bebizonyította, hogy a mai választási rendszerben kizárólag akkor van esély a sikerre, ha együttműködnek a demokratikus ellenzéki pártok, és ez még akkor is igaz, ha ezt nem mindenki vállalja közülük, mint ahogy most a DK sem tette”. Márki-Zay Péter, az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje azt is megemlítette, hogy

a Fidesz nem tudott Jászberényben gyurcsányozni, miután képviselői összefogtak a DK-val, és emiatt reménytelenül próbálták őt is támadni.

További részletek a Telex cikkében olvashatók.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek